A klímaváltozás sokat emlegetett következménye a gleccserek olvadása. Arról viszont már kevesebbet tudunk, hogy az eltűnő jég miatt a nyomás alól felszabaduló hegyek emelkedése meggyorsult.

A gleccserek hatalmas súlya alatt a földkéreg „behajlik”, viszont, amikor ez a nyomás megszűnik, a kéreg egyfajta egyensúlyi állapotra törekedve „visszaugrik", a felszín megemelkedik. Természetesen nem egy látványos folyamatról, hanem csekély mértékű változásról van szó.

Európában az Alpokban vizsgálják leginkább ezt a jelenséget. A 19. század közepe, az úgynevezett kis jégkorszak lezárulása óta, a gleccserek nagyobb intenzitással olvadnak mint híznak, ami a felszín fokozatos emelkedésével jár. A mérések szerint a globális klímaváltozás hatására a kiemelkedés intenzitása az elmúlt évtizedekben fokozódott. A legújabb vizsgálat eredményeit a milánói egyetem kutatói a Geophysical Research Letters című szaklap júliusi számában tették közzé.

A folyamat során a földfelszín úgy viselkedik, mint egy igen sűrű folyadék. „Képzeljünk el a mézhez hasonló, de jóval viszkózusabb (nyúlósabb) anyagot – nyilatkozta a nemzetközi hírügynökségeknek Valentino Barletta, a kutatás vezetője. Ha egy ilyen anyagra egy nehéz testet helyezünk, az addig süllyed be, amíg a rá ható gravitáció és a felhajtó erő egyensúlyba nem kerül, ez az állapot az izosztatikus egyensúly. Ha pedig eltávolítjuk a súlyt a viszkózus anyag felszínéről, eltart egy darabig, amíg test helyén keletkezett mélyedés (depresszió) kisimul, vagyis megtöltődik anyaggal.”

Ugyanez történik az Alpokban is. Ahogy a jég olvad, a felszín megszabadulva a nyomástól, lassan emelkedik. Ezt a jelenséget kutatók korábban igen részletesen tanulmányozták Észak-Amerikában.

Az Alpok leggyorsabban változó része a franciaországi terület, a Mount Blanc környéke. A felszín itt évente átlagosan 0,09 centiméterrel emelkedik, ami ötven év alatt már több mint négy centit jelent. Az Alpok egészére nézve az átlagos emelkedési ütem jóval kisebb, csak 0,03 centiméter évente. Az emelkedési folyamatnak csak egy része adódik az izosztatikus egyensúly változásából, a többit más geológiai folyamatok, elsősorban a kőzetlemezek összesodródása mentén történő kiemelkedés adja.

„A gleccserek olvadása a 19. század közepétől - a kis jégkorszak lezárulásától - felgyorsult, és az elmúlt évtizedekben a globális klímaváltozás hatására tovább fokozódott” – tette hozzá Barletta. A mérések szerint 1850 és 1970 között az alpi gleccserek tömegük mintegy 35 százalékát veszítették el. A folyamat gyorsulását jelzi, hogy az elmúlt harminc évben, az eredetihez képest összesen ötven százalékkal csökkent az itteni magashegységi jég kiterjedése. Becslések szerint, ha a század végére a nyári középhőmérséklet három Celsius fokkal nő, 2100-ra az alpi gleccserek nyolcvan százaléka eltűnik. Ha a hőmérséklet emelkedése nagyobb ütemű, öt Celsius fok lesz, századunk végére az Alpok teljesen jégmentessé válhat.

A kutatók megfigyelték azt is, hogy a felmelegedés hatására a permafroszt (fagyott talaj) egyre nagyobb területeken felenged, ezzel kőomlást, hegyomlást idézve elő, ami egyre növekvő veszélyt jelent az Alpok területén lévő épületekre, vasútvonalakra és nem utolsó sorban az ott lakókra illetve a turistákra.

Az izosztatikus kiemelkedés szempontjából kontinensünkön az Alpok mellett a Balti-tenger északi térsége figyelemreméltó terület. A Föld legfiatalabb tengere ugyanis csak alig 10-15 ezer éve szabadult meg a jégtakaró borítástól, és csak mintegy hétezer évvel ezelőtt nyerte el mai formáját. Az izosztatikus mozgás ma is „érezhető”, ugyanis a Botteni-öböl térsége (Svédország és Finnország partmenti területe) évente mintegy 3-4 milliméterrel emelkedik, az öböl északi része pedig ennél gyorsabban: évi 1 centiméterrel.