Reped a jég az Antarktiszon

 

Az Egyesült Királyság a Brit Antarktika-felmérés (BAS) keretében régóta tanulmányozza a fagyos kontinens gleccsereit, figyelemmel kísérve, felszínük hogyan csökken. Ahogy a jégtakarók visszahúzódnak, egyre nagyobb nyílt vízfelület válik szabaddá. Az új BAS-tanulmány vezető kutatója, Lloyd Peck professzor elmondása szerint a gyors ütemben olvadó jégfelszín következtében szabaddá vált vízben kedvezővé válnak az életfeltételek a fitoplanktonoknak nevezett apró tengeri élőlények számára. A planktonok virágzásnak indulnak, és elszaporodnak. Az egysejtű fitoplanktonok nagyszámú megjelenése pedig jótékony hatással van a klímaváltozásra.

Apró élőlények - hatalmas tározókapacitás
A víz felszínén lebegő fitoplanktonok klorofillal rendelkeznek, és a zöld színtest, valamint egyéb pigmentsejtek segítségével nyelik el a fotoszintézishez szükséges napfényt. A fotoszintézis során a napenergia, szén-dioxid és víz felhasználásával állítják elő a táplálékul és saját sejtjeik építőköveiként szolgáló szerves anyagokat. Ha nagy mennyiségben vannak jelen, akkor megváltoztatják az óceánfelszín sugárzás-visszaverő képességét. A tápláléklánc legalján álló planktonokat apró, garnélaszerű rákok, úgynevezett krillek, valamint szivacsok, korallok, apró halak fogyasztják.

A fitoplanktonok rendkívül gyorsan növekednek, és mindössze egy-két napig élnek. Amikor elpusztulnak, vagy apró baktériumok eszik meg őket a felszíni vizekben, aminek következtében a szerves anyag visszaalakul szén-dioxiddá, amely aztán vagy ismét hasznosul a fotoszintetikus folyamatok során, vagy visszakerül a légkörbe. A fitoplanktonok azonban olykor lesüllyednek a mélyebb óceáni rétegekbe, ahol egyfajta szőnyeget képeznek az óceánfenéken, és az üledékréteg alá ágyazódva évezredekig, de akár évmilliókig is tárolhatják a szenet. Ekkor a felszíni vizek szén-dioxid-tartalma csökken, és így azok több szén-dioxidot tudnak felvenni a légkörből.

A planktonvirágzás a második legfontosabb földhűtő tényező

Peck professzor és kollégái összehasonlították a parti gleccserek visszahúzódásának mértékét és az óceánban fellelhető klorofill mennyiségét. Azt tapasztalták, hogy az elmúlt 50 évben az olvadó jégtakarók legalább 24 ezer négyzetkilométernyivel növelték meg a nyílt vízfelszínt - ez például Wales területének felel meg -, amit benépesítettek a szénfelvevő fitoplanktonok.

 

Fitoplanktonok az Antarktisz körül. A zöld, a sárga és a piros nagy, a kék és a lila csekély elterjedtséget jelez. A térképet 1997 szeptembere és 1998 augusztusa közti  mérésekből állította össze a NASA

A cikk írói szerint ez a planktonvirágzás a második legfontosabb, a felmelegedés mértékét csökkenteni képes tényező a Földön, amit eddig felfedeztek. Az első helyen a magas szélességi övek szárazföldi területeire ültetett új erdők állnak. Bolygónk más vidékein az emberi tevékenység aláássa az óceánok és tengeri ökoszisztémák CO₂-felvevő és -tároló képességét. Jelenleg még csak kis változások figyelhetők meg az Antarktisztól távolabbra eső jégsapkákban, ha azonban tovább csökken a antarktikus jégtömeg, akkor a planktonok jelentős biológiai nyelővé válhatnak.

A nemrégiben a Global Change Biology nevű folyóiratban megjelent cikk szerint a tudósok úgy becsülik, hogy ennek a természetes elnyelő folyamatnak köszönhetően évente mintegy 3,5 millió tonna szén ürül ki az óceánból és a légkörből. Ez a mennyiség annak felel meg, mintha minden évben 12,8 millió tonna szén-dioxidot vonnánk ki az atmoszférából.

Habár ez csupán csekély hányad az üvegházgázok kibocsátását tekintve (a közel 30 milliárd tonna globális CO₂-emisszióhoz képest), a felfedezés mégis nagy jelentőséggel bír. Jelzi, hogy a természet még a nehéz körülmények között is képes boldogulni. A továbbiakban ezzel a természetes szénnyelő tényezővel is kell számolni, amikor a kutatók különféle klímamodellekkel az éghajlat jövőbeli változásait jelzik előre.

 

A mélytengerek élővilága sem ússza meg a klímaváltozást

A trópusi mélytengerekre is hatással van a klímaváltozás: élőviláguk fajgazdagsága az északabbi szélességi körök szintjére csökkent az elmúlt négy jégkorszak során. A mélytengerek élővilága sérülékenyebb, mint gondolták.

Minél változatosabban néznek ki a kagylórák-fosszíliák, annál nagyobb fajgazdagságra utalna.

Minderre amerikai kutatók a brazil partoknál végzett fúrásaik eredményeiből következtettek. A Földön mindenütt, így a mélytengerekben is a sarkköröktől az Egyenlítő felé haladva növekszik az élővilág fajbeli sokszínűsége. Ez az általános szabály érvényesült az elmúlt 36 millió évben - olvasható Moriaki Yasuhara, a washingtoni Smithsonian Intézet kutatójának az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ban közölt tanulmányában.

A legújabb, a trópusi mélytengerekben végzett fúrások azonban azt mutatják, hogy a tengereknek ez a része sokkal instabilabb, ökoszisztémája sokkal érzékenyebben reagál a hőmérséklet-ingadozásokra, mint azt korábban feltételezték. A kutatók megfigyelték, hogy az apró kagylórákok legfontosabb csoportjának nagysága az elmúlt 500 ezer évben jelentősen csökkent. Ezek az érzékeny állatok a mélytengerek élővilágának megbízható jelzőrendszereként is szolgálnak.

 

A jégkorszakok során a fajok sokszínűsége a köztes meleg időszakokhoz képest egyötödére csökkent. A mélyebb tengerszinteken élő állatközösségek világszerte egyre inkább homogenizálódtak és beálltak egy olyan értékre, amely korábban az északi szélességi körökre volt jellemző. Bár a kutatók szerint ez várható reakció volt a különböző jégkorszakokra, ennek ellenére meglepte őket, hogy a trópusi mélytengereket is ilyen erősen befolyásolja ez a hatás.

 

Az eredmények fényében valószínűleg át kell értékelni a mélytengerek biodiverzitásának (fajgazdagságának) kialakulásáról és fennmaradásáról szóló elméleteket, és aláhúzzák annak fontosságát, hogy a mélytengeri ökoszisztémák is sérülékenyek és védelemre szorulnak, még a trópusokon is - áll a tanulmánynak a PNAS honlapján közölt összefoglalójában.

 

Több kárt okoz az ózon a növényzet mérgezésével, mint önmagában

Közvetett módon fokozza a talajmenti ózon a klímaváltozás hatásait - eddig ezt senki sem vette figyelembe a globális felmelegedés következményeinek modellezésében. Csak napjainkban indultak kutatások e tényező vizsgálatára a növényzet megfigyelésével.

A növényzet szerepe a bioszférában többek között az, hogy elnyeli a szén-dioxidot, amely az egyik legfontosabb üvegházhatású gáz a légkörben. A CO₂-t a növények fotoszintézissel feldolgozzák és a saját fejlődésükhöz használják fel. Az ózon viszont roncsolja a levelek sejtjeit, ami káros hatással van a növény növekedésére. Ha növekszik az ózonkoncentráció az alsó légrétegben, akkor ez egyfajta méregtelenítésre ösztönzi a növényt. Az ehhez szükséges energiát a fotoszintézistől vonja el, ennek következtében csökken a biomassza produktivitása, ráadásul több nemkívánatos szén-dioxid marad a levegőben.

A kutatók szerint az ózon közvetett hatása a növényekre a jövőben erőteljesebben hozzájárulhat a légkör felmelegedéséhez, mint amit az ózon, mint üvegházgáz közvetlen módon kifejt.

A troposzférikus ózon

Az ózon három oxigénatomból álló, instabil molekula (O₃), amely természetes alkotója a légkörnek. Kékes színű, jellegzetes szagú, nagy mennyiségben mérgező gáz. Az egyik legerősebb oxidálószer, amely könnyen bomlik, és a belőle felszabaduló atomos oxigén agresszívan reagál környezetével - ezért kiválóan alkalmas fertőtlenítésre, fehérítésre és ivóvíztisztításra.

 

 

A kipufogógázokból felszabaduló ózon miatt sokszor forgalomkorlátozást kellett bevezetni.
Az AFP felvétele 2009. augusztus 18-án készült Marseille-ben

A sztratoszférában lévő ózonréteg fontos az élővilág számára, hiszen elnyeli a Napból érkező káros ibolyántúli sugárzás jelentős hányadát. Azonban a talajközeli (troposzférikus) ózon rossz hatással van az élő szervezetekre. Az O₃ károsítja a nyálkahártyát és a tüdőt; az első baljós tünet a szem vörösödése, megbetegedése. Mivel az ózon erős oxidálószer, izgatja az orrüreget és a torkot, továbbá károsíthatja a tüdő érzékeny részeit. A tüdőt érő hatást súlyosbíthatja, ha az ózon belélegzése fizikai megerőltetéssel párosul, illetve, ha a veszélyeztetett ember asztmás betegségben szenved, vagy tüdejének működése más okokból nem megfelelő.

 

A gáz közvetlenül árt a növényeknek, oxidálja, pusztítja zöld leveleiket, virágaikat. Gátolja a fotoszintézist és a gyökérlégzést, ami szintén a növény pusztulásához vezethet. Az ózon a szmog egyik fő komponense: másodlagos légszennyezőként, napfény hatására a kipufogógázokból keletkezik. Különösen veszélyesek, egészségkárosítóak, rákkeltők az ózon másodlagos termékei, melyek hasonlóan oxidatív szennyezők.

Talajközeli ózon fotokémiai reakció útján, természetes módon is keletkezik. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a belsőégésű motorok kipufogógázából egyre több nitrogén-oxid, szén-monoxid és szén-hidrogén kerül a légkörbe, aminek hatására nagy mennyiségű ózon keletkezik. Nyáron, napsütéses időben, nagy gépkocsiforgalom esetén, szabad szemmel is megfigyelhető, hogy a levegő sárgásbarna színűvé válik, és a látótávolság lecsökken. A jelenséget fotokémiai szmognak (los angelesi szmog) nevezték el, melynek okozója pontosan az ózon.

Rosszabbak a termésátlagok, lassabban fejlődnek az erdők

A talajközeli ózonnak tulajdonított növényzetkárosodást először Kaliforniában figyelték meg a negyvenes évek végén. Ott a légszennyező anyagok jelentős, főként a közúti forgalomból származó kibocsátása olyan éghajlaton ment végbe, amely kedvez az oxidálóanyagok kialakulásának. Nem sokkal ezután hasonló észrevételek kerültek napvilágra az iparosodott világ más nagy területeiről is.

 

Ilyen károkat okoz a talajmenti ózon: a nagy fotón egy tök levele, a bekeretezett fotón egy zöldbab-ágyás látható (forrás: az USA mezőgazdasági minisztériumának kutatóintézete, ars.usda.gov)

A probléma a mezőgazdaságot és az erdőgazdálkodást is érinti. A kutatók megfigyelték, hogy a rövid életű levelekkel rendelkező növények a legérzékenyebbek az ózonra - ilyenek például a spenót vagy a herefélék. Bár a károsodás talán nem olyan könnyen észrevehető más növényeken, a magas O₃-koncentrációk azonban megrövidítik élettartamukat. A reakciók az egyes fajok esetében különbözhetnek, és az érzékenység egyazon faj különböző populációi között is változhat. Erős a gyanú, hogy az ózon az ökoszisztémák összetételét is befolyásolja.

 

Európában is készültek tanulmányok, amelyek kimutatták, hogy az ózon károsítja a fenyőféléket és csökkenti a növekedésüket, valamint határozattan gyorsabban öregszenek a fák zöld részei a kitettség hatására. A hatás elsősorban a fiatal fáknál, ezek közül is az érzékeny fajoknál, mint például a nyír és a fűz érvényesül leginkább.

A magas ózonkoncentráció a haszonnövények esetében a termésátlagot is csökkenti. Becslések szerint csak 2000-ben, az Európai Unió növénytermesztésében 6,7 milliárd euró kárt okozott a megnövekedett ózonmennyiség.

Nem csak az élővilágban okoz károkat

Régóta tudjuk, hogy a kén-dioxid magas koncentrációja komolyan fenyegeti az épületeket és a műemlékeket. Azonban a kutatóknak feltűnt, hogy az építőanyagok bomlása a kén-dioxid csökkenése ellenére is folytatódik. Ennek oka valószínűleg az oxidálószerek és a nitrogénvegyületek megnövekedett koncentrációja. Kísérletek során kimutatták, hogy a nitrogén-dioxid, az ózon és a kén-dioxid együttesen erősebben rongálják a követ, mint külön-külön.

Az ózon káros hatásainak, a klímaváltozásban betöltött szerepének pontosításához még további kutatásokra van szükség. Az viszont biztos, hogy gyors lépések szükségesek a talajközeli ózon csökkentésére a világ minden táján.

 

A jégkristályok alakja határozza meg a talajközeli ózon koncentrációjátEgy kutatás arra keres magyarázatot, hogy a hókristályok alakja hogyan befolyásolja a jégfelszín és a talajközeli ózon kémiáját. Az ózon egy része a felszínen ülepszik, többek között a növények légzőnyílásain keresztül, de megkötődhet a talajon, a műtárgyakon is. A jégfelszínnel való kapcsolatát könnyebben megérthetjük, ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a hókristályok vizsgálatára, hiszen alakjuk meghatározza a végbemenő kémiai reakciót.

A jégkristályok fejlődését egy kis kamrában kifeszített kötélen vizsgálják, ami nem nagyobb egy fagyasztószekrénynél. A kristályszerkezet vizsgálata nem csak arra adhat választ, hogy miért nincs két ugyanolyan hópehely, de az ózon reakcióira is következtetéseket lehet levonni. Minden jégfelszínt egy nagyon vékony vízréteg borít. Ez a folyékony réteg jóval a fagypont alatt is megmarad, ezért is csúszós a jég. Amikor csúszkálunk, tulajdonképpen nem a jég felületén tesszük, hanem ezen a vékony vízrétegen.

Ez a vízréteg a hókristályt minden oldalról borítja. A jelenléte határozza meg, hogy a hőmérséklet és a páratartalom változásával hogyan alakulnak ki az egyedi alakzatok. Nulla és mínusz 3 fok között a jégkristály oldalai gyorsabban terjeszkednek, mint a teteje és az alja. Ez egy lemezszerű alakzatot eredményez. Mínusz 3 és mínusz 10 fok között tű alakú szerkezet fejlődik ki, és így tovább. Ahogy nő a páratartalom, a szerkezet egyre szerteágazóbb lesz. Az alakzat folyamatosan változik az olvadás és a fagyás, valamint a páratartalom változásainak hatására.

A kutatók a vizsgálat során megfigyelték a kristályszerkezet alakulását az azt bevonó vízréteg vastagságának változtatásával. Meglepte őket az eredmény, hogy ez a tulajdonság milyen jelentősen befolyásolja a formákat. Észrevették, hogy az Északi-sarkon csökken a természetes eredetű talajközeli ózon koncentrációja. Ennek oka az, hogy a kémiai reakciók a hóréteg felszínén mennek végbe, s olyan anyagokat szabadítanak fel, amelyek a felszín közeli levegőben az ózon mennyiségének csökkenését eredményezik. A reakció sebessége erősen függ a kristályformáktól: a bonyolultabb formák miatt arányaiban nő a felszín felülete, ami gyorsabbá teszi a reakciókat.

Nemrégiben fejezte be a Skarlát Lovag nevű víz alatti siklórepülő az Atlanti-óceánt átszelő, első útját a spanyol partoknál. Az akkumulátorral üzemelő szerkezettel még a legmostohább körülmények között is nyomon lehet követni a hőmérséklet változásait.

A tudósok szerint ez a karcsú, akkumulátoros, víz alatti gép hatékony eszköz lehet a klímaváltozás elleni küzdelemben. Most első alkalommal szelte át egy ilyen, tengeralattjáróra és repülőgépre egyaránt emlékeztető formájú szerkezet az Atlanti-óceánt - hívja fel a figyelmet a kísérlet jelentőségére Scott Glenn, a New Jersey-beli Rutgers Egyetem oceanográfusa. Az egyetem sportcsapatáról elnevezett gépet még 2009. április 29-én indították útjára New Jersey-ből, és több mint hét hónapba telt, míg elérte a spanyol partokat.

Tucatnyi robotrepülő a világtengerekben - és a levegőben?

A berendezést New Jersey-ből GPS-kapcsolattal navigálták. A kezelőknek számos nehézséggel, többek között örvényekkel és az irányítást veszélytető tengeri kagylókkal kellett megküzdeniük. Végül mintegy 7400 kilométer megtétele után, 221 napos útja december 9-én Baiona városának közelében sikeresen véget ért - pontosan úgy, ahogy eredetileg eltervezték. 1493-ban Kolumbusz Kristóf ugyanebben a városban jelentette be az Újvilág létezését. (A robot útját itt lehet megnézni a Google Föld alkalmazással.)

 

A Skarlát Lovag a kiemelése előtti percekben (Dan Crowell, a Rutgers Egyetem búvárjának fotója)

2008-ban is megkísérelték a táv teljesítését, akkor azonban elveszett a sikló az Azori-szigetek környékén, valószínűleg egy cápa támadásának esett áldozatul.
 
Glenn csoportja a későbbiekben több tucat, hivatalos nevén a RU-27-hez hasonló robotgépet indítana útnak. A berendezéseket a Skarlát Lovaghoz hasonlóan olyan mérőeszközökkel szeretnék majd felszerelni, amelyek képesek érzékelni a hőmérséklet és a felszíni tengeráramlatok változásait. Az óceánok jelentős mértékű hatással vannak a földi éghajlatra, azonban nehézkes az adatok begyűjtése. Remények szerint az újgenerációs siklóeszközök megkönnyítik majd a klímában bekövetkező változások megfigyelését, és ezáltal a politikai döntéshozatal szakértői előkészítését is.

 

A siklók még a mostoha észak-atlanti térségben és az olvadó poláris jégsapkák közelében is képesek adatokat gyűjteni a hőmérsékletről, a sűrűségről és a sótartalomról. 200 méteres mélységig tudnak lemerülni, és akár hét méter magas hullámoknak is ellenállnak. Ez teszi lehetővé, hogy olyan helyekre is eljussanak, amelyek az ember számára elérhetetlenek és életveszélyesek - be tudnak úszni például viharok közepébe is.

Ráadásul, Scott Glenn elmondása szerint a technológiai fejlődés az elkövetkező évtizedben már azt is lehetővé teheti, hogy a gépek ne a vízben, hanem a levegőben kerüljék meg a Földet.

Költséghatékony adagyűjtés

A siklók nem rendelkeznek propellerrel, ehelyett egy apró dugattyú mozgatja előre őket azáltal, hogy változtatja a belső nyomást, és ennek megfelelően hol felemelkedik, hol lesüllyed a gép. A függőleges mozgás a szárnyak segítségével alakul át előrehaladó mozgásba. A tengeráramlatok jelentősen befolyásolják mozgását, ugyanis azok hol ellentétes, hol megegyező irányúak a robot haladási irányával, így az hol lelassul, hol felgyorsul. A Skarlát Lovag a Golf-áramlattal haladt előre, amely normál esetben északkeleti irányban áramlik Európa felé.

 

A robotgép fogadóünnepsége Spanyolországban

A szerkezetek időnként a felszínre jönnek, hogy a műholdas kapcsolaton keresztül továbbítsák az összegyűjtött adatokat, és vegyék az útvonalra vonatkozó további utasításokat. Rendkívül kevés, mindössze három karácsonyi izzónak megfelelő elektromos áramot használnak, így az akkumulátorok akár egy évig is működőképesek.

 

Az oceanográfusok jelenleg három forrásból szerzik be a kutatási adatokat. A víz hőmérsékletéről, színéről, a tengeráramlatokról és általában minden, vízfelszínnel kapcsolatos jelenségről műholdak szolgáltatnak információkat. A felszín alatti vizek jellemzőit a 3000, le nem horgonyzott bójából álló Argo-rendszer gyűjti be, melyeket időről-időre kétezer méteres mélységbe süllyesztenek le, majd újra felszínre emelkedve küldik el az adatokat. A harmadik módszer az ember irányította kutatóhajók bevetése, ám az ilyen hajók egynapi útja 30 ezer dollárba (5,71 millió forintba) kerül.

Ehhez képest egy, Skarlát Lovag típusú berendezés 100-150 ezer dollárba kerül, de a költségek sorozatgyártással csökkenthetők. Az eszközre egyaránt lehet akusztikus, fizikai, optikai és vegyérzékelőket szerelni, így viszonylag alacsony áron lehet növelni a kutatási adatok mennyiségét. A 2,5 méter hosszú, 60 kilogrammot nyomó Skarlát Lovag sikere óriási érdeklődést váltott ki, az Egyesült Államok hadserege például 300 repülő megrendelését tervezi.

Felerősítették a felmelegedést a Déli-sarkon az ózonlyuk terjedése ellen tett - egyébként sikeres - intézkedések. A fonák helyzetre az első nemzetközi Antarktisz-jelentés szolgáltat bizonyítékokat. Az ózonkárosító gázok visszafogása miatt fokozódik a felmelegedés, így egyre többször fordul majd elő, hogy riadóztatni kell a hajózókat az Antarktiszról leszakadt, óriás jéghegy-flották miatt.

Már régen volt igazi nyugalom a legtávolabbi kontinensen, az Antarktiszon. Bő húsz évvel az ózonlyuk felfedezése után azonban ez a nyugalom visszatért az örök jég birodalmába. Úgy tűnt, még a klímaváltozás is nagyjából elkerüli a föld leghidegebb régióját.

A jégbirodalom dacolni látszott a globális felmelegedéssel, ráadásul hosszú időn keresztül inkább további lehűlési tendenciákat produkált. Sokan feltették a kérdést, vajon maga az Antarktisz szolgál-e garanciául a világ klímájának stabilitására, hiszen amikor az Északi-sarkról egyre több ijesztő jelzés érkezett, a föld déli részén a klímával nagyjából minden rendben volt - bár a legnagyobb jégself, a Wilkins a globális felmelegedés számlájára írt pusztulása meglehetősen nyugtalanító hír volt idén áprilisban.

 

A legújabb, Londonban nyilvánosságra hozott kutatás, amelyet a nemzetközi SCAR-Group (Antarktisz-kutatási Tudományos Bizottság) publikált, teljesen más képet tár elénk. A jelentésnek már a címe is árulkodó: Klímaváltozás és környezetvédelem az Antarktiszon. Az írás egyik legmegdöbbentőbb része kijelenti, hogy a nemzetközi környezetvédelem utolsó húsz évének egyik legnagyobb eredménye, az ózonlyukat okozó CFC-gázok (fluor-klór tartalmú szerves gázvegyületek) csökkentése hatástalannak bizonyult a növekvő hőmérsékletekkel szemben.

"De ami mindannyiunkat a leginkább meglepett, egyértelműen az volt, hogy az antarktiszi ózonlyuk a kontinens nagyobb részét harminc éven keresztül megóvta a klímaváltozástól" - mondta el Eberhard Fahrbach, a bremerhaveni (Észak-Németország) Alfred Wegen Sarkkutató Intézet oceanográfusa.

Egyre gyorsabban olvadnak a jeges kontinens déli gleccserei

A SCAR-bizottság legfontosabb felismerései egyszerűen összefoglalhatók: a térségben a légkör szén-monoxid-koncentrációja magasabb, mint bármikor az elmúlt nyolcszázezer évben. A Déli-óceán felmelegedése drasztikus változásokhoz vezet az ökoszisztémában, illetve az Antarktisz körüli szélövek eltolódásában. Ez utóbbi közvetlen következményeként több meleg jut el a déli kontinens peremvidékére, ezért az ottani gleccserek gyorsabban olvadásnak indulnak, és nagy mennyiségű jeget veszítenek. A jég helyére újabb és újabb növénycsoportok lépnek, az egykor jégfedte területet ellepik, és regionálisan erősítik az üvegházhatást.

 

Az Északi-sarktól eltérően az Antarktisz körül tízszázalékos tengerjég-növekedés tapasztalható, ami a gleccserekből leszakadó jégtömböknek köszönhető. A tengerjég-növekedés közvetlen hatással van a tengeri táplálékláncra és a pingvinpopulációra (legutóbb november végén keltett nyugtalanságot az, hogy több száz leszakadt jéghegy tart Új-Zéland fele). A kutatók végkövetkeztetésként azt jelzik előre: a térség felszíni átlaghőmérséklete kerek három Celsius-fokkal fog növekedni ebben az évszázadban. A kutatók a világtenger szintjének drasztikusabb emelkedésétől tartanak, mint amit eddig az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi panelje, az IPCC jelzett előre.

Hogyan óvta meg az ózonlyuk a klímaváltozástól az Antarktiszt?

Az ózon gyakorlatilag üvegházgáz, instabil molekulái három oxigénatomból állnak. Míg a földi légkör legalsó rétegében, a troposzférában az ózon az egészségre káros anyag, a szmog egyik összetevője, addig a sztratoszférában védőréteget képezve kiszűri a napsugarak ultraibolya összetevőjének nagyrészét.

A kilencvenes évek közepéig világszerte hajtó- és hűtőanyagként használt CFC-gázok szétroncsolták az ózonmolekulákat, és a sarkokon kettős ózonlyukak keletkezését okozták. Az ózonréteg elvékonyodása és a lyukak képződése két hatást váltott ki: egyrészt megnövekedett az UV-sugárzás, másrészt a sarkokon csökkent az üvegházgázok mennyisége. Éppen az antarktiszi nagy ózonlyuk területén jelentős lehűlés állt be az ózon hiánya miatt, ami lassította a klímaváltozást.

 

Az 1987-es montreali megállapodás - ez volt az első sikeres klímavédelmi nemzetközi egyezmény - érvénybe lépésével az ipari államok kevesebb CFC-gáz kibocsátására kötelezték el magukat, hogy ezáltal védjék meg az ózonréteget. Azonban egy eddig ismeretlen és egyúttal nemkívánatos mellékhatása ennek a politikának az lett, hogy a sarkokon megnövekedett az üvegházgáz-koncentráció, amely a klímaváltozást berobbantotta.

"Már önmagában az tragikus, hogy nem más, mint a nemzetközi környezetvédelem egyik legnagyobb eredménye vezetett ide, ami valószínűsíthetően túl fogja szárnyalni az IPCC Antarktiszt illető legpesszimistább előrejelzéseit is" - nyilatkozta Eberhard Fahrbach a Die Zeit online kiadásának.

 

Az ázsiai barna felhők az egész földi klímát módosíthatják

Az Ázsia déli részén élők érdekes jelenségnek lehetnek szemtanúi: minden évben egy három kilométer vastag, úgynevezett barna felhőréteg figyelhető meg az égen január és március között. A felhőket az ipari tevékenységgel, a közlekedéssel és az erdőirtásokkal a levegőbe kerülő szennyezőanyagok alkotják, amelyek komolyan módosíthatják az egész Föld éghajlatát.

Az elmúlt években már többször is vizsgálták az ázsiai "barna felhők" éghajlatmódosító hatásait. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) keretein belül végzett kutatás eredményei szerint nagyjából a negyedére csökkent a Föld legszennyezettebb tájait, tehát a "barna felhővel" borított dél-ázsiai területeket érő napfény mennyisége az elmúlt évtizedek alatt, tudósít a Reuters hírügynökség. Ennek oka, hogy a levegőben lévő apró aeroszol-részecskék a Napból érkező sugárzás jelentős részét visszaverik, amelyek így nem érik el a földfelszínt. Amennyiben a kialakult barna felhőréteg feloszlana, a globális átlaghőmérséklet akár 2 fokkal is emelkedhetne - állítja a kutatás vezetője, Achim Steiner, aki egyben az UNEP ügyvezető igazgatója.

Gyorsabban olvadnak a gleccserek a barna felhők miatt

A különböző szennyezőanyagokból álló felhőknek emellett természetesen más hatásai is vannak. Igaz, hogy a levegőben lévő aeroszol-részecskék visszaverik a napsugarakat, de az apró, fekete koromrészecskék elnyelik a beérkező sugárzás egy részét. A két hatás együttesen azt eredményezi, hogy a földfelszín közelében hűvösebb van, míg az atmoszféra alsóbb rétegeiben melegedés figyelhető meg. Ezzel magyarázható a Himalája magasabb részein lévő gleccserek gyors olvadása. Ez a folyamat a környezetvédők mellett már az ázsiai politikusokat is foglalkoztatja, mert ezek a gleccserek táplálják Ázsia legnagyobb folyóit, amelyek többmillió ember ivóvíz-ellátásáért felelnek.

 

 

Az első ködök miatt még szennyezettebb novemberben Új-Delhi levegője

A levegőben lévő aeroszol-részecskék ugyan hozzájárulnak a felhőképződéshez: a levegőben lebegő kisméretű szennyezőanyagok kiváló kondenzációs magvak, tehát megfelelő alapot biztosítanak az esőcseppek és hópelyhek kialakulásához. Ám ha ezek az aeroszolok túl nagy mennyiségben vannak jelen a légkörben, az esőképződéshez szükséges méretű esőcseppek nem tudnak kialakulni, ez pedig az indiai és dél-kínai monszunidőszak rövidüléséhez vezethet.

A kutatók a "barna felhők" mezőgazdaságra gyakorolt hatásait is vizsgálják. A jövőben az egyik legnagyobb veszélyforrásnak azt tartják, hogy a kevesebb beérkező napsugárzás miatt a növények kevesebbet tudnak fotoszintetizálni, így kevesebb lesz a betakarítható termés is, amely miatt megemelkednek az élelmiszerárak.

Az egész Föld veszélyben van

Ezekeknek a lokálisan kialakult "barna felhőknek" az egész Földre kiterjedő hatásuk van, hiszen a szél által szállítva néhány nap alatt több ezer kilométeres távolságokat tudnak megtenni. Ilyen "barna felhőket" már nemcsak Ázsia déli részén, hanem Afrika, Észak- és Dél-Amerika, valamint Európa területei fölött is megfigyeltek már. A kutatók szerint évente többmillió ember halálát okozzák a levegőszennyezéssel összefüggésbe hozható légúti megbetegedések.

 

 

Égetik a földeken kintmaradt termény maradványait Észak-Indiában. A füst piszkos barnásszürke a NASA Aqua műholdjának MODIS spektroradiométerével november 3-án készült felvételen

Noha Közép-Európában még nem érezzük a bőrünkön a klímaváltozást, máris létezik tíz olyan megfigyelhető jelenség, amelynek súlyosbodása várható a következő években. Térképünkről kiderül, hol, milyen következményei lehetnek a felmelegedésnek, az áradásoktól a síturizmus visszaszorulásáig.

 

1. Megkezdődött a 15 millió négyzetkilométert elborító Jeges-tengeri jégpáncél olvadása, amely több állatfaj, így a jegesmedve kihalásával fenyeget. A nyílt víz több meleget nyel el, mint a jég, ami tovább gyorsítja a melegedést, az olvadást. Az amerikai partok mellett húzódó északnyugati-átjáró és az orosz partok menti északkeleti-átjáró 2008-ban először néhány hétre hajózhatóvá vált a nyári időszak alatt.

 

2. A grönlandi és antarktiszi gleccserek olvadása tovább emeli az óceánok vízszintjét. A déli-sarki jégrétegnek eddig csak a földrész nyugati részén tapasztalt csökkenése, mostanra a keleti partvidéket is elérte. A grönlandi gleccserek teljes elolvadása 7 méterrel, az antarktiszi jégrétegé pedig több mint 70 méterrel emelné a tengerek szintjét.

 

3. A magashegységek gleccsereinek olvadása - például a Himalájáé - számos térség (Észak-India, Kína) vízellátását fenyegeti. A forró égövben fekvő Andok gleccserei harminc év alatt felszínük 30-100 százalékát veszítették el, a Pireneusoké pedig 2050-ig teljesen eltűnhetnek. 2007-re a Kilimandzsárót 1912-ben borító jégréteg 85 százaléka tűnt el.

 

4. A tengerek szintjének emelkedése gyorsabb, mint korábban várták. A szintemelkedés mértéke, az évszázad végéig az egy métert is meghaladhatja - állítják klímaszakértők. Sok szigetországot, így például a Maldív-szigeteket elborítja majd az ár. Sűrűn lakott partvidéki régiók (Banglades, Vietnam és Hollandia) és számos nagyváros kerül veszélybe.

 

 

A globális felmelegedés lehetséges következményei világszerte

5. Az óceánok elsavasodása fenyegeti a Földön élő tengeri fajok egyharmadának otthont adó korallzátonyokat, amelyek félmilliárd embernek nyújtanak megélhetést, és védik a partokat a tengerártól. Már a víz pH-értékének kismértékű csökkenése is visszafogja a kagylók kalciumlekötését, így jóval törékenyebbé válnak.

 

6. Gyakoribbá váltak a szélsőséges időjárási jelenségek. Minden bizonnyal lesznek olyan évek és évtizedek, amelyekben sok kánikula és árvíz lesz az esős vidékeken, illetve aszály a sivatagos régiókban.

 

7. Az esőerdők kivágása csökkenti az erdőségek szén-dioxid-lekötő képességét, mindenekelőtt az Amazonas vidékén. Jelenleg az Amazonas vidékének erdői évente 66 milliárd tonna szén-dioxidot kötnek le, közel háromszorosát annak a mennyiségnek, amelyet a világban használt fosszilis üzemanyagok kibocsátanak.

 

8. Intenzívebbé válik a sivatagosodás, főként a Száhel-övezetben (másképp az éhségövben), vagyis a Szahara déli részén, és Kína északi részén. A közép-afrikai Csád-tó felszíne például 40 év alatt egytizedére csökkent. Míg a hatvanas évek végén a tó vízfelülete 25 ezer négyzetkilométerre terjedt ki, s egykor a világ hatodik legnagyobb tava volt, jelenleg már csak 2500 négyzetkilométeres.

 

9. A tőzeglápok és nedves övezetek kiszáradása következtében, máris 20 százalékkal nőtt e területek szén-dioxid-kibocsátása a Wetlands International nevű civil szervezet szerint. A legnagyobb kibocsátó országok ezen a területen Indonézia, Oroszország és India.

 

10. Végül egyre több metán szabadul fel az északi vidékek valaha állandóan fagyott (permafroszt) talajából, valamint a tengerek fenekéről. A metán a szén-dioxidnál 25-ször erősebb üvegházhatású gáz.

 

 

• Az [origo] összes cikke a koppenhágai klímakonferenciáról

 

[origo]

(MTI)

ICI Interaktív Media