A bánáti bazsarózsák ezreitől vérpirosba öltöztetett napsütötte erdőszélek, aranysárga tavaszi héricsektől, lila, bíborszínű és vajsárga orchideáktól tarkálló cseppnyi tisztások, valamint a tölgyerdők alját sárga virágmezővel beborító zergevirágok tengere. Ez a látvány fogadja így tavasz derekán a Kelet-Mecsekben a Nagy-mezőre és az Arany-hegyre érkezőt.

A 101 hektáros természetvédelmi terület legnagyobb értéke a botanikai kincsei, köztük is a világon szinte már csak a Kelet-Mecsekben fellelhető bánáti bazsarózsa állomány. E terület sajátos klimatikus viszonyai – amelyet a falu felett magasodó Zengőnek és a Hármas-hegynek is köszönhet – visszafogják és mérsékelik az észak felől érkező hűvös légáramlatokat. A védett földrajzi elhelyezkedés miatt speciális, megőrző szerepet is játszhatott e terület az egymást váltó melegebb és hidegebb korszakok folyamán. Így megőrizhette a harmadidőszak, illetve a meleg interglaciálisok változatos növényzetének egy részét, és biztosíthatta a bánáti bazsarózsa – amelyről a legújabb botanikai kutatások már mint preglaciális, jégkorszak előtti reliktumról tesznek említést – túlélését is.

A bánáti bazsarózsa virágzása április végén kezdődik, májusra pedig szinte egész hegyoldalak erdőszéleit elborítják az élénkpiros színű virágai. A Nagy-mező – Arany-hegy Természetvédelmi Területen, akár 8-10 ezer virágzó tövet is láthatunk, ám ennél nagyobb az állománya, hiszen a magról kelt egyedek csak a negyedik évben hoznak virágokat. A fokozottan védett növény természetvédelmi értéke 250.000 Ft, ám nem is érdemes leszakítani, hiszen ha ezt megtesszük, néhány perc múlva lehullajtja szirmait. A növény áttelepítése sem bizonyult eredményesnek, hiszen, amikor az ezredfordulót követően a Zengőre katonai létesítmény, NATO lokátor és hozzá vezető út megépítését tervezték (amit a környezetvédő civilek összefogásának eredményeképp 2004-ben levettek a napirendről) a Honvédelmi Minisztérium mintegy száz darab növényt telepített át, melyek új helyükön többnyire elpusztultak.

Régebben a bánáti bazsarózsát gyógyászati célra gyűjtötték, mert gyökerei és zsíros-olajos magvai alkaloidát (paeonin) tartalmaznak, amit epilepszia ellen görcsoldóként, illetve hánytatónak használtak. A görög legenda szerint Paion, a gyógyítás istene az alvilág fejedelmét, Plutót e növénnyel szabadította meg az epilepsziától.

Hosszúhetényről, és a környező tájról az első igazi, tudományos leírást a nagy természettudós, polihisztor, Kitaibel Pál készítette 1799-ben, amikor gyalogosan járta be a területet. Részletesen ismerteti a táj különleges növényritkaságait, külön kiemelve a bánáti bazsarózsát. Kitaibel beszámol arról is, hogy a püspöki uradalom és község környékén legelők, kiterjedt gyümölcs-, és szőlőültetvénynek is találhatók. Napjaikban azonban már csak a hajdani gyümölcsösök öreg fái és felhagyott legelők láthatók. A kisebb-nagyobb tisztásokat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kaszálással védi meg a beerdősüléstől, amely veszélyezteti nemcsak a bánáti bazsarózsa, hanem a terület többi növényritkaságának: a napsütötte tisztásokat kedvelő tavaszi héricsnek és számos orchideafajnak is a fennmaradását.

A terület érdekessége, hogy a boglárkafélék családjába tartozó, áprilisban virágzó tavaszi hérics itt sokkal nyúlánkabbra nő, mint az ország északabbra fekvő vidékein. Ez is gyógynövény, ám védettsége miatt nem gyűjthető. Bár erősen mérgező drogját a házi gyógyászatban korábban sem lehetett alkalmazni, viszont készültek belőle szívműködést serkentő, koszorúér-tágító és vizelethajtó gyógyszerek.

Az Arany-hegy botanikai kincsei közé tartozik több orchidea faj is. Most kezd nyílni a bodzaszagú ujjaskosbor, melynek pompás vajszínű virágai és különleges rózsaszínes virágváltozatai szintén láthatók az irtásréteken. E szemet gyönyörködtető növényhez közelebb hajolva nevéhez méltó illatot viszont alig érezhetünk. Szintén most pompázik a többnyire lilás színű virágokat hozó egyik leggyakoribb kosborfajunk, az agárkosbor. Ez a mediterrán származású közép-európai faj, leginkább a száraz gyepeket, legelőket kedveli. Lilás-bíborszínű virágai füzérben fejlődnek, azonban nagyobb állományaiban gyakoriak a halvány virágú példányok és a különböző színárnyalatok is. Erre utal tudományos fajneve is (Orchis morio L.), hiszen „moros” görögül bolondot jelent.

Az erdők mélye is látványos kincseket tár a látogatók szeme elé tavasszal, amikor aranytengerbe öltözteti a molyhos tölgyes bokorerdőket a nyúlánk termetű magyar zergevirág. Ez az évelő lágyszárú növény akár 60 centiméter magasra is megnő, nagy, sárga, margarétaszerű virágai már messziről virítanak.
Azonban már nem hosszú ideig kínálja e lenyűgöző látványt a Keleti-Mecsek lábához simuló Nagy-mező és az Arany-hegy környéke. Hiszen a hegységre jellemző meleg, szubmediterrán jellegű klíma miatt e táj az év nagy részében száraz, aszott világnak tűnik. Így júniustól már csak a melegkedvelő molyhos tölgyes bokorerdők apró fái, a forróságkedvelő mandula, és az igénytelen vadrózsabokrok díszítik a törmeléklejtőket, hegyoldalakat.

Szöveg és fotó: Beregi-Nagy Edit