Az énekeskabócák meleg vidékek rovarlakói. Kifejlett korukban elég nehéz észrevenni őket, mert főleg fák lombkoronájában, bokrok sűrűjében tartózkodnak, ráadásul átlátszó szárnyukkal, barnás színükkel beolvadnak környezetükbe. Hangjukat azonban jól ismerhetik, akik nyáridőben, napsütésben barangoltak már Dél-Európa szikkadt hegyoldalain és tengerpartjain. A hím kabóca néha olyan fülsértően ciripel, hogy beszélgetni sem nagyon lehet mellette.

Hím déli énekeskabóca (Pagiphora annulata)   Fotó: Koczor Sándor

Szerte a Földön nagyjából 2500 faja ismert az énekeskabócáknak. Többségük a trópusi erdőkben honos. Észak felé számuk egyre csökken, hazánkban már csak kevés helyen hallani a kabóca fürészelő-sivító énekét.

Ezeknek a viszonylag nagy termetű, 2–5 centiméter hosszú rovaroknak összesen négy faját találták meg a rovarászok Magyarországon, elsősorban a déli fekvésű, száraz és meleg (szubmediterrán jellegű) hegyoldalak erdőszegélyein. A hazai rovartani szakirodalom egy ötödik fajt is említ, a déli énekeskabócát (Pagiphora annulata), de ennek csupán egyetlen magyarországi képviselőjéről volt tudomása a szakembereknek. Cédulái tanúsága szerint 1901-ben, a Pest megyei Pilismaróton fogták el, és azóta a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzik ezt a példányt. Nehezen hihető, hogy a faj soha többé nem került elő az országból. Nehezen hihető, hogy ez a termetes rovar azóta is elő-előfordult nálunk, csak elkerülte a gyűjtők figyelmét. A rovarászok így  arra a nézetre jutottak, hogy a múzeumi példány adatai tévesek, a déli énekeskabóca nem tekinthető a hazai fauna tagjának.

Lárvabőréből frissen kibújt déli énekeskabóca   Fotó: Koczor Sándor

Történt azonban 2010. júniusában, a Magyar Rovartani Társaság évenkénti nyári táborában, hogy a résztvevők szokatlan küllemű kabócákra lettek figyelmesek a Tihanyi-félszigeten. Hamarosan kiderült, hogy déli énekeskabócák az illetők. „Olyan horderejű hír ez, mintha új sasra bukkantak volna itthon a madarászok” – ecseteli a felfedezés nagyságrendjét a kabóca újraelfedezőinek egyike, Koczor Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetének munkatársa. Száraz, meleg klímájával, levendulásaival és molyhos tölgyes bokorerdeivel a Tihanyi-félsziget sokban emlékeztet Dél-Európa tájaira, megfelelő élőhelyet nyújt a déli kabócának. „Hímeket, nőstényeket, lárvabőrből kibújt, frissen vedlett egyedeket is találtunk. Napnál világosabb, hogy ezen a területen honos, életerős populációba botlottunk” – magyarázza lelkesen Koczor Sándor. Bebizonyosodott tehát, hogy a réges-régi pilismaróti példány adatai helyesek; a déli énekeskabócának így biztos helye lett a magyarországi kabócák között.

Merkl Ottó