Természetvédők

Tolvajok paradicsoma

15 éve | Abi Karam Samirné Marika | 0 hozzászólás

Tolvajok paradicsoma
Madagaszkár elszigeteltsége egykor csodavilágot teremtett. Azóta, hogy Benyovszky lett a királya, sok vihart kellett átélnie, lakossága is megszaporodott, rózsafáira, zafírjára egyre mohóbb kereskedők, óriáscégek áhítoznak.

Írta Robert Draper, fényképezte Pascal Maitre
Részlet a Magazin szeptemberi lapszámából

Rövidnadrágos-pólós fiatalember hajladozik a fatörzsből kivájt lélekvesztő végében. Hosszú bambuszrúddal löki és irányítja csónakunkat, fölfelé tartunk a sekély, de sebes folyású Onive folyón. Hirtelen megnyílik fölötte a felhők járta égbolt, futó zápor ostorozza a vidéket. Rövid időre fölragyog a Nap, de nem bír a felhőkkel, újra elered az eső. A parton ernyedt tagokkal heverésző krokodilok nem vesznek tudomást az időjárás szeszélyeiről. Remon még úgy se – ő mással van elfoglalva.

Csónakunk mellett egyre-másra suhannak el a fentről érkezők. Remon odakiabál nekik, amazok visszakurjantanak. Mind hasonszőrűek: sötét rönköt, illegálisan kidöntött rózsafát szállítanak az esőerdő mélyéről az északkelet-madagaszkári Antalaha város fatelepeire.

Törvénysértő favágó nyűvi a rózsafát a Masoala parkban. Százak hagytak fel a földműveléssel, jöttek el a városokból, hogy a vadon mélyén, tilosban járva keressék meg a betevőt. A nagykereskedőnek ezreket hoz egy-egy fa; aki fáradságos munkával kidönti, 6 dollárnyi fizetséget tehet zsebre.

Remon szörnyen utálja ezt a munkát. Főnöke igazi hajcsár, egész álló nap hajtja őket a fatelepen. Aztán ott vannak az erdőőrök: ha pénzt kapnak, kis időre szemet hunynak, de nemsokára megint tartják a markukat. Rönköt szállítatni persze még mindig jobb, ismeri el Remon, mint naphosszat fákat dönteni. Amikor már nagyon veszélyes lett a favágóélet, letette a fejszét és csónakba ült.

Öklömnyi lilás zafírok reményében jönnek az ilakakai bányába, de sokan csak a külszíni fejtés kubikosai között kapnak hitvány bérért munkát. A legszebb köveket Srí Lanka-i és thaiföldi üzérek kaparintják meg; Soaraza Arifeno és a többi malgas kereskedő csupán a másodrangú példányokból válogathat hűséges afrikai ügyfelei számára.

Évek óta törvényszegők tizedelik az erdőket, mostanában egyre többen, sok szervezett banda vette be magát az erdőkbe. A 2009-es puccs után végképp szabad lett a vásár: tarolják az erdőt, ki hol éri. Vevő persze bőséggel akad. A kínaiak mohósága csillapíthatatlan: néhány hónap alatt több mint 200 millió dollár értékben vettek rózsafát az ország északkeleti szegletében. Röviden: rémes állapotok uralkodnak a madagaszkári vadonban. Remon egyik ismerősétől erdei banda ragadta el a kidöntött rózsafát. „Mi harmincan vagyunk, te meg csak egymagad” – szólt a meggyőző érvelés. Az illető olcsón megúszta – mesélik, hogy egykét nappal korábban machetével fejezték le két kollégáját, mert vonakodtak átadni a martalócoknak, amit kivágtak az erdőn.

A folyó csöndesebb szakaszára érünk. Remon rágyújt egy marihuánás cigarettára. A tabukról mesél, a fadykról, amelyek évszázadokon keresztül védelmezték a vadont. Ha egy erdei tolvaj kidőlő fatörzs alatt leli halálát, vagy eltöri a lábát, miközben megpróbál átkelni a kavargó folyón, a többiek rémülten súgdossák egymásnak: „Megharagudtak ránk az ősök, és most megbüntetnek bennünket.” Remon alapos fejmosást kapott a falu véneitől, hogy szent erdőket fosztogat. „Aha, persze. A családomat meg hogyan etessem?” – mormogta válaszképpen.

Elszigeteltsége egykor csodavilágot teremtett. Azóta, hogy Benyovszky lett a királya, sok vihart kellett átélnie, lakossága is megszaporodott, rózsafáira, zafírjára egyre mohóbb kereskedők, óriáscégek áhítoznak. Majomkenyérfák oszloperdeje Morondava közelében. Összesen ennyi maradt meg az egykor sűrű erdőből a 2007 óta védett területen. A többi a földművelésnek esett áldozatul. A ajomkenyérfa 25 méternél is magasabbra nő, gyümölcse és kérge értékes árucikk.

Remon azelőtt vaníliaültetvényen dolgozott Antalaha közelében, hogy eltartsa a családját. Amint az egész sziget, a tengerparti kisváros környéke is dúsgazdag természeti kincsekben, minden másban viszont kódisszegény. Két évtizeddel ezelőtt Madagaszkár akkori elnöke, Didier Ratsiraka büszkén hallgatta a „vanília fővárosá”-ról érkező híradásokat. Lelkesültségében el is küldte egyik beosztottját, tolmácsolja elnöki nagyrabecsülését Antalaha népének. „Arra számított, hogy épületóriásokról, aszfaltutakról számol be a futár. Rettentő csalódott volt, amikor kézhez kapta és végigolvasta a jelentést” – meséli Michel Lomone, a veterán vaníliakereskedő.

Erről a csodás világról a Nat.geo Magazin szeptemberi lapszáma mutat be sok érdekességet nagyszerű képeket

Címkék: