A tavalyi hatalmas esőzések, áradások után az elmúlt hónapokban számos - utólagos - természeti és környezeti katasztrófáról érkezett hír. Földcsuszamlások, árvíz és belvíz irányítja rá a figyelmet arra, hogy Magyarországon rendkívüli módon ügyelni kell a talajmechanikára, a csapadékmennyiség és a talaj szerkezetében zajló változások összefüggésére.

A hvg.hu munkatársai nemrégiben jártak a kulcsi partfalomlásnál. Bár az okok és a következmények nem teljesen ismertek, nehezen képzelhető el, hogy az ország vízrajzi sajátosságai ne játszottak volna közre valamilyen módon a 2011. január 17-ei katasztrófa bekövetkeztében. A Fejér megyei településen, Kulcson a domboldal csúszott meg hatalmas területen, a Duna közvetlen közelében. Egész házak szakadtak ketté, kertek süllyedtek meg, épületek tucatjai váltak lakhatatlanná. A csúszás világviszonylatban is nagynak minősíthető: a négy érintett kulcsi területen mintegy másfél kilométer hosszúságban mozog.

Az okokat még vizsgálják a szakértők, ám a hvg.hu kapott a kulcsi önkormányzattól egy részletes tanulmányt, amelyet a Geo Pannon Építőmérnöki és Szakértő Kft. készített. A szakértői vélemény szerzője Dr. Farkas József műegyetemi egyetemi tanár volt. A tanulmány érdekessége, hogy 2009 júliusában készült, tehát az idén január 17-én bekövetkezett földcsuszamlás előtt másfél évvel.

Nemcsak a kulcsiak számára érdekes megállapítások

A 2009-es dokumentum szerint a kulcsi – korábban is észlelt – földmozgások „kiterjedésüket, kárvonzatukat tekintve országos viszonylatban is rendkívülinek, igen jelentősnek nevezhetők, és a természeti tényezők és az emberi ’beavatkozások’ kedvezőtlen összejátszása esetén – akár a közeljövőben is – katasztrofális kimenetelűek lehetnek.”

Mindezt 2009-ben írta le Farkas József, jól látható tehát, hogy előre jelezte a Fejér megyei településen azóta valóra vált veszélyhelyzetet. De löszfal nemcsak Kulcson van Pest, Tolna és Fejér megyében. Ez utóbbi megyében Kulcson, Rácalmáson és Dunaújvárosban is vannak talajmozgásos területek. A mozgásokat a Duna járása, a csatornázás hiánya vagy más emberi beavatkozások, mint például a mezgazdasági művelés is jelentősen befolyásolják.

Farkas József tanulmányában hangsúlyozza, hogy a Kulcs – Rácalmás – Dunaújváros löszfal és a lába előtti törmelékes lejtő része egy magaspart-sornak, amely bővelkedik a felszín közeli talajmozgásokban. „Az ember a beépítés és a mezőgazdasági művelés révén további kedvezőtlen hatást gyakorolt a domborzatra” – állapítja meg a 2009-es dokumentum.

Kulcson egyébként jobban feldarabolódott a lejtő, mint a rácalmási – hangsúlyozza az egyetemi tanár tanulmánya. A dokumentum - a természetes folyamatokra is utalva - kiemeli azonban az emberi beavatkozás jelentőségét is: Kulcson a tereprendezés során több, a lejtőláb közelében fakadó forrást „lefojtottak”. Mindeközben a vízvezetékrendszert kiépítették, a domboldalt teraszosították, de a csatornázást nem oldották meg.

Jégkorszaki örökség

A mezőföldi löszplató a jégkorszakban alakult ki. A Duna ekkor érte el a Mezőföld peremét, erodáló hatása miatt alakult ki a mai „hegylábi” omladékteraszos térszín.

Kulcsnak van egy sajátossága a jégkorszaki öröksége miatt: itt a pleisztocén kori idősebb földtani képződmények – Rácalmással és Dunaújvárossal ellentétben – a felszínen is megtalálhatóak. Mindemellett Kulcson jégkorszaki, folyóvízi homokrétegek is előfordulnak, ezek hidrogeológiai szempontból fontosak, mert jelentős víz tározódik bennük, ami elősegíti a talajmozgásokat.

Az idén megsüllyedt kulcsi területek közül az egyik legsúlyosabban érintett Deák Ferenc utca vonalában a 2009-es tanulmány 6-10 méter vastag löszt említ; ez alatt kötött talajok, agyag és iszap található. Finom homok 18 méter mélységben volt észlelhető, volt viszont legalább tíz méterrel a talajszint alatt puha iszapos homokliszt is a talajban. Ez nagy víztartalmú, és ez a csúszáshoz is hozzájárulhatott, ugyanis a tanulmány szerint itt „csúszólap valószínűsíthető”.

A helyzetet bonyolítja, hogy a környéken a talajvíz és a „nyomás alatti” pleisztocén (jégkorszaki) rétegvizek is vannak. A talajvizet befolyásolta, hogy nem volt csatornázva az a kulcsi üdülőterület, ahol az idei, januári földcsuszamlás bekövetkezett. Az sem véletlen talán, és erre már a 2009-es tanulmány felhívja a figyelmet, hogy a talajba kerülő mosóvíz, locsolóvíz, stb. télen nehezebben párolog el, így a csúszásveszély ősszel és télen nagyobb. (A katasztrófa január 17-én, a meteorológiai télnek szinte a közepén következett be.)

A Duna is hozzájárul a csúszáshoz

Maga a Duna is hozzájárul azonban a csúszások bekövetkezéséhez Farkas József szerint. Egyrészt egy felszínközeli talajmozgás után a mederszélnél feltorlódott földtömeget elmossa, elszállítja, így elősegíti, hogy ismét labilis legyen a lejtőláb. Másrészt a gyors dunai apadások esetén, mivel a talajvíz mozgása lassúbb, a részben visszaduzzadt talajvíz áramlási nyomása veszélyezteti a part állékonyságát. Harmadrészt tartós magas folyamállásnál a talajvíz visszaduzzad, ami csökkenti a lejtőláb talajának nyírószilárdságát, így a csúszást akadályozó erőket. Vagyis a Duna gyors apadása vagy tartósan magas vízállása is veszélyes lehet a part mentén.

A Duna - mint már említettük -, a pleisztocén végén érte el a Mezőföld peremét, ekkor kezdte alámosni a partfalat, ami leszakadásokat, omlásokat, talajmozgásokat okozott. A leomlott földtömeg egy részét elsodorta a folyó, s így a mozgásveszélyes helyzet újból és újból előállt, a part pedig fokozatosan Nyugat felé tolódott. Vagyis már a kulcsi lejtő betelepedése előtt is voltak talajmozgások a környéken. (Az emberi hatások viszont tovább súlyosbították a helyzetet: a Duna mederkotrása, a vizes közművekből elszivárgó víz, az útbevágások, a tereprendezések, feltöltések.)

Nyugat felé tolódik a Duna-part

Farkas József szerint éppen ezért is közismert a térségben, hogy a vizsgált Duna-part, így a kulcsi partfal is nyugat felé tolódik. Ezekre a régmúltban lezajlott partmozgásokra lehet következtetni a történelmi települések maradványaiból is. Például az időszámításunk utáni III. századból származó dunaújvárosi római tábornak (Castrum Intercisa) csak a fele található meg a jelenlegi partélből nyugatra, a másik fele a korábbi mozgások, omlások áldozata lett.

A történelmi adatok, régészeti leletek szerint Dunaújvárosban, a Kálvária-hegyen épült a római tábor, attól délebbre volt egy római telep, amelyhez tartozott a Szalki-szigeten egy erődítmény, illetőleg vámőrség is, melyet később kolostorrá alakítottak át. Magának a telepnek a neve, "Intercisa" is arra utal, hogy azt a Duna metszette át. A római tábor helyét a XIV. és a XV. századi térképek mutatják.

Régészek megállapítása szerint a Castrum keleti, Dunára néző falától számítva mintegy 40 méter széles sáv hiányzik. Ez a sáv, valamint az előtte szabadon hagyott - a régészek szerint – körülbelül 20 méter széles terület, tehát mintegy 60 méter szélességű szakasz vált a csúszások, omlások áldozatává. E helyen tehát 1500 év alatt a magaspart éle hatvan métert hátrált, ami százévenkénti 4 métert jelent.

Az ok nyilvánvaló Farkas József szerint. A Duna erodáló hatása a korábbi csúszások következtében a meder szélére került talajok, illetve magának a jobbpartnak az elsodrásában, elmosásában érvényesül.

Kicsiny biztonsági tartalék

A szakértők végül arra jutottak a kulcsi partfal vizsgálata során 2009-ben, hogy „a lejtő csak nagyon kicsiny biztonsági tartalékkal rendelkezik”, tehát fennáll az üdülőterület két vizsgált térségében a csúszásveszély. Az összetett, bonyolult mozgások pedig azzal magyarázhatók, hogy az altalaj is heterogén, azaz eltérő tulajdonságú anyagokból áll. Mindezek után számos javaslatot is tettek a szakértők: a dunai partfal megtámasztását és a folyópart sodrás elleni védelmét, megerősítését, a csatornázás megkezdését, a felszíni vizek elvezetését tanácsolták.

2009-ben Kulcs község pályázott is a csatornázási beruházásra, a pályázatot azonban elutasították.