Az erdők kivágásával a szél és a folyóvízi erózió elhordta a védtelen talaj termőrétegét, s ezzel sivataggá változtatta a tájat. Így a Nazca népesség saját maga okozta pusztulását.

Napjainkban a Peru déli részén lévő völgyek száraz, kietlen vidékek, víz évente csupán néhány hónapon át csörgedez a folyók medrében, s az erős szél miatt is igen gyér a térség növényzete. A The Planet Earth című brit hírportál beszámolója szerint Kr. u. 600-ig a régió egészen másként festett: a folyóvölgyeket dús erdőségek boríthatták, itt-ott helyet hagyva a földművelőknek. Itt élt a Nazca-kultúra népessége, amely a világ legnagyobb grafikai alkotásairól, az úgynevezett Nazca-vonalakról híres.

„Megtaláltuk az Ica folyó alsó folyásánál a bizonyítékokat arra nézve, hogy hogyan változott meg a térségben a földhasználat" – jelentette ki David Beresford-Jones, a Cambridge-i Egyetem archeológusa. „Egykoron ez egy igen termékeny vidék volt, most pedig sivatag, így megpróbáltuk kideríteni az okokat, amik a változást előidézték” – tette hozzá. A régész hangsúlyozta, hogy a Nazca-vonalak iránt megnyilvánuló érdeklődés fényében meglepően keveset tudunk arról, hogy miként élhetett az a nép, amely ezeket a híres ábrákat megalkotta.

Az áradások levonulta és a nagyarányú erózió után kietlen és terméketlen pusztasággá vált a vidék.

David Beresford-Jones és csapata a perui fővárostól 200 kilométernyire délre húzódó területen, az Ica alsó folyásának völgyében végezte kutatómunkáját, ahol az egykori lakosok nyomait keresték. Elsősorban a Nazca-népesség által hátrahagyott tárgyi emlékek, például cserépedények után kutattak, s átvizsgálták az egykori hulladékgödröket, hogy többet megtudjanak az egykor élt népesség mindennapi életéről.

Az expedíció az egykori éghajlatváltozás nyomait is igyekezett felkutatni, például mikroszkopikus polleneket kerestek, amelyek a száraz éghajlatnak köszönhetően jól megőrződtek.

Mint kiderült, a Nazca-kultúra népe kukoricát, gyapotot és más növényeket termesztett az ártéri területeken. Az Ica-folyó völgyét a Prosopis nemzetséghez tartozó fafajta, uralta, amely Beresford-Jones szerint fontos élelemforrás volt, továbbá tűzifát és építőanyagot is adott, és jól alkalmazkodott a környezeti viszonyokhoz: kiterjedt, erős gyökérzete 50 méter mélységből is képes volt felszívni a vizet. A fa nem csak hasznos volt a Nazca-népesség számára, hanem, mint kiderült, ökológiai szempontból is kulcsszerepet játszott: biztosította a föld termékenységét, megóvta a völgyet a szelektől, s gyökérzetével meggátolta, hogy az áradások lemossák a talaj felső rétegét.

David Beresford-Jones munkatársaival közel 60 fatönköt talált, amelyek megőrződtek a száraz környezetben, s bizonyítékokat arra, hogy az erdőségeket gyorsított ütemben irtották, újabb és újabb mezőgazdasági területeket szabadítva fel.

„Kivágták a hatalmas fákat, hogy a területet megműveljék. Egy idő után azonban, anélkül, hogy tudomásuk lett volna erről, átléptek egy kritikus határt" – fejtette ki a szakember.

A fák nyújtotta védelem nélkül az Ica-völgy alsó szakaszát átjárták a Csendes-óceán felől érkező erős szelek. A völgyben talált üledék pedig arról árulkodik, hogy Kr.u. 600 táján óriási áradás sújtotta a területet, amely valószínűleg az El Niňo jelenséggel volt összefüggésben.

„Normális körülmények között az áradásnak a földművelés szempontjából örültek volna. Ám mivel kivágták a fákat, amelyek gyökérzetükkel megkötötték a talajt, a víz elmosta annak termékeny rétegét" – fogalmazta meg véleményét David Beresford-Jones.

David Beresford-Jones szerint leleteik ellentmondanak annak a közkedvelt nézetnek, miszerint az amerikai kontinens bennszülött lakossága harmóniában élt a természettel. A régész hangsúlyozta, hogy az, ami a múltban megtörtént, fontos tanulsággal szolgál a ma számára. Amennyiben megértjük a múltban elkövetett hibákat, megtanulhatjuk, hogy hogyan bánjunk jobban természetes forrásainkkal.