A puli az egyik legnépszerűbb magyar kutyafajta. Különleges megjelenése és legendás természete a külföldi  kutyások számára is vonzóvá teszi. Mi magyarok pedig mint nemzeti büszkeségünkre tekintünk e fajtára.    

Pásztorkutya

A puli ősidőktől fogva a juhászok és a gulyások nélkülözhetetlen társa és segítője volt.  A puli története messzire nyúlik vissza. Már a Kr. e. 4. évezredből maradt ránk olyan sumer szobor, amely egy pulihoz nagyon hasonlító kutyát ábrázol. Annyi bizonyos, hogy őseinkhez valamikor ázsiai vándorlásuk közben került, s együtt érkeztek aKárpát - medencébe, ahol évszázadokig mint a pásztorok hű segítője szerzett magának hírnevet. A XIX.-XX.sz. természettudósai, néprajzkutatói, akik a népi pásztorkodás tanulmányozása során közelebbi ismeretséget köthettek a „terelő őspulival", mindannyian elragadtatással írtak rendkívüli intelligenciájáról, terelő tehetségéről.

A népi pásztorkodás megszűnésével a puli a többi pásztorkutya fajtával együtt szinte munkanélkülivé vált. A múlt század húszas éveiben dr.Raisits Emil, az Állatorvosi Főiskola tanára munkatársaival megkezdte a magyar kutyafajták törzskönyvezését és nemesítését. Felismerte, hogy ezek a fajták csak akkor maradhatnak fent, ha a jövőben társállatként is megállják a helyüket.

A pásztorember módszereivel a fellelhető legtípusosabb egyedekből tetszetős küllemű, a fajtára jellemzően kiváló habitusú kutyákat kell tenyészteni. Dr.Raisits Emil a Fővárosi Állatkertben a magyar kutyafajták akkori legszebb egyedeit gyűjtötte össze és belőlük alapította az „Állatkerti" tenyészetet. Munkája nyomán a puli addig nem látott népszerűségre tett szert itthon és külföldön.

Herman Ottó írta Halászat és pásztorélet című művében: "A puli működése bámulatos. Az eb csöndesen,mintegy unottan ül a juhász lábainál, egy szóra felpattan, ránéz a gazdájára s erre a szóra: Teeee erigy árra! - vágtatva indul abban az irányba, amerre a gazda fejével intve mutat; egyet-kettőt vakkant, mire a nyáj már kanyarodik; minden késlekedő juhnak nekiront, s ha nem szedi elég szaporán a lábát, vakkant, s meg is czibálja a bundáját".

Amit a puli származásáról a kutatók munkájának eredményeképpen megtudhatunk: eleink a népvándorlás során Közép-Ázsiából hozták magukkal terelő kutyáikat, amelyek hosszú útjuk során keveredtek más pásztorkutyákkal, mégis megőrizték sajátos típusukat.

Milyen a mai puli?

Aki először vesz szemügyre egy típusos pulit, egy kecsesen aprózó léptű közepes testű kutyát láthat, amelynek dús fürtű bundájából csak bájos fekete orrtükre mutatja, hogy „melyik az eb eleje". A sűrű frufru alól sötéten ragyogó szemek fürkészik a világot. Tapasztalatunk szerint azok, akik pulikölyköt vásárolnak, már kialakult érzelmi kötődéssel érkeznek a tenyésztőhöz: már volt a családjukban puli, vagy más módon menthetetlenül beleszerettek a fajtába. Valóban - ez a kutya maga is rendkívül érzelemgazdag és temperamentumos, nem véletlenül a hasonló habitusú embert vonzza magához.

A pulik nagyon jól beilleszkednek a családba, a gyerekekhez is kedvesen közelednek. Remek házőrzők: hamar megtanulják mikor szükséges ugatniuk, egyébként csendesen szemlélődnek. A hívatlan látogatókat hevesen támadják és meg is harapják. A család vendégeit viszont némi virtuskodás után békén hagyják. Egyes vérvonalak esetében megfigyelhető a személyvédő ösztön kifejezett jelenléte. Ezek a pulik idegen területen a hozzá és gazdájához határozottan közelítő idegen személyt hevesen fogják.

A puli a jó szóból is ért - a goromba bánásmódot nagyon megsínyli. A családhoz tartozókat hatalmas ovációval fogadja, testbeszéde összes elemét bevetve: pörög, pattog, grimaszol és jellegzetes „csivogó" hangon ugat. A gazdáját üdvözlő pulira jellemző a „mosolygás", azaz hogy ilyenkor örömében az ínyét felhúzva az összes metszőfogát megmutatja. A kifejlett, sőt az idősebb állatok is derűs, mókázó kedvűek, gazdájukhoz szertelenül bújnak, dörgölőznek, a háznál élő kutyatársaikkal boldogan játszanak. Megkedvelik a család cicáit is, és ha azok is akarják - játszópajtások lehetnek.

Ez a csodálatos ősi kutyafajta máig megőrizte szívós alkatát, mert az állomány túlnyomó része egészséges és hosszú életű. A tenyészállatokat csípőízületi diszplázia és a „fiatalkori szemlencsehomály" tekintetében szükséges szűrni.

Tudnunk kell, hogy a kertünkben éldegélő puli szellemi kapacitását, tettrekészségét közel sem használjuk ki. A különféle kutyasportokban viszont eredményesen vehet részt egy pulis gazda, sőt bekapcsolódhat a pásztorkutyás ügyességi bemutatókba, ahol a hajdani pásztorélet mindennapjaiból idéző feladatokat tanulhatnak meg.

Az utóbbi években lehetőség nyílt a pulik terelőösztön-próbázására, valamint terelő kiképzésére és terelőversenyeken való részvételére. Azonban a nagyszerű terelősport népszerűségét egy banálisnak tűnő tény ássa alá a pulitulajdonosok körében: a terelő hadműveletek színtere a legelő. A legelő pedig gazos. Ha oda a kutya belerohan az ékességének számító bundájával, azt a gazdája több napon át is böngészheti, mire egyenként kiszedi az apró növényi részeket. Így aztán a pulitartók türelmesen várják, mikor ösztönpróbázhatnak parkban, vagy futballpályán.

Tartás és táplálás

A pulit természetesen kertes házban való tartásra javasoljuk, mindamellett hogy ez a kutya nagyon igényli az ember közvetlen közelségét. (Ezért a pulis gazdák bizony a lakásukba is beengedik szeretett kisbojtárjukat.) Semmiképpen sem fogadható el számukra a kennelben vagy megkötve való tartás, amely szerencsére ehhez a fajtához ragaszkodó embereknek eszébe sem jut. A kutyaólba ritkán bújnak be, annak a lapos tetejéről vagy egy deszka dobogóról viszont annál inkább szeretnek szemlélődni. Élőhelyül tiszta, parkosított terület felel meg számukra, mert a hosszú bundájukba minden növényi hulladék beleragad. Mint a többi hosszú szőrű kutyafajtának, a pulinak is viszonylag fehérjedús, jó minőségű takarmányra van szüksége, hogy különleges szőrköntöse szépen növekedhessen.