Ha kicsit sétálgatnánk a miocén kori erdőkben, két dolog tűnne fel, már persze ha valami erszényes kardfogú macska közben nem reggelizne meg minket-egyik a füvek teljes hiánya, a másik pedig a virágos növények csekély száma-elsősorban a mocsarak környékére korlátozódva. És természetesen lepkéket sem látnánk, leszámítva néhány gyökérrágó ősmolyfélét, mivel a földi és légi „virágok” egyszerre alakultak ki, mintegy egymást segítve az evolúciós kiteljesedésben. A jelenséget egyes kutatók kulcsként értelmezik a fejlődésben, mások kimondottan gyanakvással szemlélik. A koevolúció kapcsán-mert ezt az együttes változást így hívják - még kényesebb kérdések is felmerülnek. Jelesül, hogy az evolúciónak van-e célja, irányultsága, törekedik-e az esztétikára, és ha igen akkor kinek és miért?

Mindezeket természetesen most nem fogjuk megválaszolni, mindenesetre leszögezendő: valahol a Teremtő és a tudomány határmezsgyéjén járunk. Mindenesetre, ha a korai miocén sétánkat megismételjük mondjuk tízmillió évvel később, azt látjuk, hogy a virágos növények időközben robbanásszerűen elszaporodtak, és a legelső vízi hírmondók, a tavirózsák és vízililiomok után a zárvatermő fák és virágok meghódították a szárazföldeket is, úgy hogy közben a fenyőféléket extrém száraz és hideg élőhelyekre szorították ki. Elhárult tehát minden akadály, kezdődhet a növényszex!

Lehet, hogy túlzónak tűnik ez a felkiáltás, de ugyan mit mondjunk arra a tényre, hogy egyes orchideák 32 centiméteres mézsarkantyújából csak 32 centiméteres pödörnyelvvel rendelkező szenderlepkék tudják kiszívni a nektárt és egyben elvégezni a beporzást. Ha nem értenénk elsőre-ez a nyelv a szender testméretének a háromszorosa.

Vagy mit mondjunk a nappal kimondottan észrevétlenül viselkedő habszegfűkre, floxokra és mécsvirágokra, amelyek szinte készülnek az éjszakai életre és ilyenkor virágunk világos szirmai, amelyek nappal egyáltalán nem feltűnőek, szinte világítanak a félhomályban, illatuk pedig mint a legfinomabb parfüm, teljesen megbolondítja az éjjeli lepkéket. 
De vannak csalók is, amelyek dolgait nyugodtan nevezhetünk házasságszédelgésnek is. A magyarországi tölgyesekben élő baracklevelű harangvirág a beporzásáért rendesen leperkálja az ezért járó nektárilletményt, ezzel szemben a hasonló élőhelyeken előforduló piros madársisak csak úgy tesz, mintha ő is harangvirág lenne- és a megtévesztett rovarral teljesen ingyen beporoztatja magát, mivel nektárt nem termel (akár a vacsorát nem főző lusta, ámde kikapós feleség).

Más virágok, például a kontyvirágfélék kimondottan rossz ízlésről tesznek tanúbizonyságot. Kellemetlen szagukra elsősorban a döglegyek a vevők. Előfordulnak durvább dolgok is. A harmatfűfélék tentákulumai, amelyek a levelek végén kis nektárcseppeknek tűnnek, valójában ragadós és emésztőnedveket termelő gyilkos anyag, ami a megtévesztett rovart egészen egyszerűen elfolyósítja és felszívja. Simán életfogytiglan.

Az eddig említett növénytörténetek azonban egyszerűen eltörpülnek a bangók viselt dolgai mellett. Róluk annyit kell tudni, hogy az orchideák egyik végletesen specializálódott nemzetsége, öt magyarországi fajjal, amelyek mind nagyon ritkák. Viráguk-szinte hihetetlen-rovarokat utánoz, így a hím darázsféleség a virággal tulajdonképpen közösülni akar.

Mielőtt azt gondolnák, hogy a rovarhímek ennyire elvakulnak a szextől, meg kell említeni, hogy a növény a nőstény izgató feromonját is leutánozta. A történet már idáig is elképesztő, de még tovább is fokozható. A bangó virágzása úgy időzített, hogy a nőstény rovaroknál előbb kikelő hímek már tettre készen röpködjenek, de még ne találjanak igazi párt, ami elvonná a figyelmüket a kéjesen terpeszkedő bangóvirágoktól. 

Ezek után már csak egy kérdés marad megválaszolatlanul: ha ezek a növények ilyen hatalmas evolúciós energiát fektetnek be a szaporodásukba, hiszen annak az esélye, hogy próbálgatásos módszerrel kifejlesztik a nőstény darázs illatát, ami egy kimondottan bonyolult szerves vegyület, nos ennek az esélye körülbelül a lottóötösnél is csekélyebb. 
Visszatérve eredeti gondolatmenetünkre, hogy az evolúció egy cél nélküli vak dolog lenne, ezt a hitet talán a bangók ássák alá leginkább. Vagy csak arról van szó, hogy törpék vagyunk törpe aggyal az univerzumban és azt hisszük, hogy mi már mindent tudunk?