Milyen hatással vannak ránk az égitestek és az időjárás? I. rész

Miről beszélget általában két idegen, ha találkozik? Legtöbbször természetesen az időjárásról. Különösen az angolok és főként az aznapi időről.

Mert az emberi érzékenység a napra, a szélre oly régi, mint maga a civilizáció vagy talán még korábbi. Mindig megfigyelték az atmoszférikus mozgásokat vagy a szokatlan időjárási zavarokat, melyeket katasztrófák vagy éppen kedvező események előjelének gondoltak. Üstökös feltűnése az égbolton, meteorit megjelenése vagy az éjszakai égbolt csillagképeinek szokatlan konstellációja jót, de rosszat is jelenthetett. Az ezekből kiinduló jóslás állást adott a csillagászat bölcseinek vagy az áltudomány hírhedt szélhámosainak, akik az uralkodók környezetében tevékenykedtek.

Égitestek és időjárás hatása az emberi szervezetre

Az idők folyamán aztán az atmoszférikus jelenségeket a társadalmi történésekkel mind pontosabban korrelálták, ami a dolgoknak egyre inkább egzakt jelleget kölcsönzött.
A krími háború idején egy bizonyos Maout, a bretagnei tartomány egyik városkájának gyógyszerésze gondosan megfigyelte és nyilvántartotta a helyi esőzéseket és ezeket kapcsolatba hozta az aznapi hadieseményekkel. Azt találta, hogy legtöbbször akkor esik az eső, amikor ütközet van a Krím-félszigeten, és ezt azzal magyarázta, hogy az ágyúk bömbölése és a kardok csattogása megzavarja az atmoszférát, ami távoli helyeken, így még Bretagne-ban is csapadékot okoz. Maout emellett feltételezte, hogy a harangzúgásnak hasonló hatása van. Nos, ha ezt Napóleon tudja, bizonyára harangoztat a waterlooi csata idején.

Időjárás és egészség

Az időjárás, el kell fogadnunk, lényeges befolyással van az emberek egészségére és domesztikált állataik állapotára, ami a történelem folyamán mindig hatott és ma is hat a társadalom jólétére.
Hecker Járványok a középkorban című művében írja: „A mindenható hatalom, amely megteremtette a világot, katasztrófákban is megnyilatkozik. A teremtő erők heves időjárási konfliktusokat okoznak; tikkasztó szárazságot a légkörben, erős föld alatti mozgásokat, mindent elárasztó víztömegeket, melyek a pusztulás előjelei. Azok a hatalmas, lázzal járó járványok, melyeket 1510-ben az olaszok influenzának neveztek, átrohantak Európán, mindez egy kemény, fagyos, kegyetlenül viharos tél után következett, és a pusztulást Észak- és Közép-Itáliában földrengések kísérték. Az emberek szédültek, fájt a fejük, izomfájdalmakról panaszkodtak, delírium, izgatott állapot gyötörte őket.”
1557-ben, egy rendkívül száraz nyarat követően olyan betegséghullám terjedt, ami rekedtséggel, fejfájással, mellkasi nyomással járó hidegrázást okozott és heves száraz köhögést idézett elő. Ezt az állapotot bágyadtság, gyengeség és étvágytalanság kísérte, émelygés, izzadás és néha hasmenés jelenlétében. Hollandiában közvetlenül ezután bubópestis pusztított, ami ötezer ember életét követelte.
1505-ben, Európában esős volt a nyár, a tél pedig kemény. Üstökösök tűntek fel, a Vezúv többször is kitört. Ilyen előjelek után lépett fel a sweating sickness nevű járvány, heveny gyulladásos lázzal, 29%-os mortalitással. Ez az endémia Angliában 1485-ben jelent meg, amikor sok eső esett, ködös és felhős idő váltakozott. 1528-ban újabb hullám söpört végig Anglián, de egész Európán is, ami pusztulást és halált hozott. Az előző év időjárását szélsőségesen nagy esőzések jellemezték, a folyók kiáradtak és a termés megrothadt. Feljegyezték, hogy Európa északi részén sokan öngyilkosok lettek, ami azelőtt ritkán fordult elő. A megelőző hat hónapban sűrű köd ülte meg a vidéket és váratlanul üstökösök bukkantak fel.

Hullócsillagok és a Hold

Azok az írók, akik napsütötte mediterrán vidéken éltek, sohasem hozták kapcsolatba a betegségeket az időjárás változásaival. Ilyen éghajlaton legrosszabb szezonnak a nyár közepét tartották, amikor a Sirius leszálló ágban van és nagy a hőség. Vergilius úgy vélte, hogy a hullócsillagok a folyók kiszáradását és halálos betegséget okoznak. „Az eget elhomályosítja a bolygó ártalmas fénye” – írta. Az idősebb Plinius azt állította, hogy a viharok a Nap pályájából következnek és felhőszakadásokat idéznek elő. Az embereket a csillagok valósággal megbénítják vagy emésztőrendszerük periodikus zavarait és erejük csökkenését okozzák, de megzavarhatják értelmüket is.
Plinius helyesen figyelte meg, hogy a Hold fázisai a tengeri állatokra és olyan szárazföldi élőlények életére, mint a cickányok, az egerek és a hangyák, befolyással vannak. Szégyenteljes tudatlanságnak tartotta viszont, hogy az emberek a szarvasmarhák szembetegségét a Hold periodikus változásával hozzák kapcsolatba. 1708-ban egy Mead nevű orvos a Nap és a Hold szervezetre gyakorolt hatásáról tartott előadásában úgy vélte, hogy a fiatal nők szépsége a lunáris erők függvénye, vagyis teleholdnál vonzók és kicsattanóan egészségesek, de holdfogyatkozáskor beteges kinézetűek lesznek és újholdig szégyellnek a nyilvánosság előtt mutatkozni.

Egyébként a rómaiak óta a Holdhoz az a tévhit kötődik, hogy fénye szembetegséget okoz. 1822-ben lejegyezték, hogy egy utazó Egyiptomban telehold idején néhány órát aludt holdsütésben és fájdalmasan megsérült a látása. Ellenben Livingstone, amikor hetekig a földön aludt és amíg álomba szenderült, az égboltot nézegette, nem tapasztalt semmi ilyet és azt sem hallotta, hogy a bennszülöttek a fénysugaraknak valamilyen ártalmas hatást tulajdonítottak volna. Régi hiedelem szerint a kanyarót holdfogyatkozáskor lehet megkapni és sohasem holdtöltekor. Másutt meg az járta, hogy a májusi holdfény a lymphadenitis tuberculosa (görvélykór, nyaki nyirokcsomók gümőkórja) betegséget gyógyítja. Még ma is él a hit, hogy a Hold a szervezetre károsan hat; holdkórosnak lenni valami bolondos viselkedést, bajt jelent.

Forrás: Stájer Géza: Méregtől a gyógyszerig / Galenus 2004