Miért bújik elő eső után a giliszta a Föld alól? Miért pusztulnak nagyobb esőzések után tömegével?

„Tél végén, tavasz elején, többnyire február végén, március elején, esőzésekkor szinte alig tudok úgy közlekedni, hogy ne földigilisztára lépjek. Látni közöttük kicsit és nagyot, olyat is, amelyik épp szaporodás előtt áll. Szegények fél nap után széttaposva vagy kiszáradva hevernek az úton. Szerencsére ez többször nem ismétlődik meg az év folyamán. Sokat törtem a fejem, de nem sikerült rájönnöm, miért pont a koratavaszi eső csalogatja ki a földből a gilisztákat, és érdekel az is, hová másznának, miért nem bújnak vissza a földbe.”

A földi giliszta egyik legnagyobb ellensége az eső; a nagy esőzések ugyanis légszomjat okoznak a féregnek, s emiatt addig mászkál körbe-körbe a talajban, míg kimerülten a felszínre nem kerül.

Eső után tömegesen látni őket a felszínen. Hogy tél végén, kora tavasszal gyakrabban találkozunk velük, azzal magyarázható, hogy hazánk éves csapadékmennyiségének döntő hányada ekkor esik.

A giliszták a napfényt nem bírják, a napfényben lévő ultraibolya sugarak fokozatosan szétrombolják vörövérsejtjeiket. Így nem csoda, hogy ha nagy esőzést követően hirtelen kisüt a Nap, tömegével pusztulnak.

Amikor hűvös, párás a levegő, gyakran éjszaka is a felszínre törnek, de hajnalban sietve visszabújnak.

Nagyon hasznos állatok

A természetben a giliszták nagyon fontos szerepet töltenek be, minthogy a mélyebben fekvő talajrétegeket a felszínre hozzák, a felsőbb rétegeket pedig lejjebb szállítják. A szántóföldek talaját bizonyos időnként a levegő hatásának teszik ki.

Járataikkal hozzájárulnak a talaj szellőzéséhez, a növények gyökereinek megkönnyítik, hogy a járataikon át mélyebb, vízben gazdagabb rétegekhez is eljussanak.

Mindenekelőtt azonban béltevékenységükkel nagyon jelentős mértékben veszik ki részüket a humuszképzésben. Mint ismert, a talaj termelékenysége elsősorban a humusz gazdagságán alapszik.