A lepkék (Lepidoptera) az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályának utolsóként kifejlődött rendje. Legközelebbi rokonaik a tegzesek, de a lepkéket azoknál jóval fejlettebbeknek tekinthetjük. Mintegy 150 000 fajukat írták le; ezek közül a Kárpát-medencében körülbelül 3500 faj él.

Tulajdonságaik 

Méretük meglehetősen változatos: a kifejlett példányok szárnyainak fesztávolsága néhány mm-től 30 cm-ig terjed. Testüket szőrök és pikkelyek borítják (ez a hímpor) – a Lepidoptera szó jelentése: pikkelyes szárnyú. Szabadon mozgatható fejük két oldalán egy-egy nagy, félgömb alakú szem ül; sok faj feje tetején még két pontszem is.

A fejen található két csáp felépítése változatos; a két leggyakoribb típus a végig közel egyforma vastag, fonalszerű csáp és a fokozatosan elvékonyodó, sörteszerű csáp. Egyes fajok utolsó csápízei megvastagodnak: ez a bunkós csáp. Az egyes csápízekről függelékek nőhetnek: ezek alakja és elhelyezkedése szerint megkülönböztetjük a fűrészes, fésűs, tollas stb. típusokat. Nem ritka az ivari kétalakúság, amikor a hímek csápja fésűs, a nőstényeké fonalas. Nagy felületű, tollas csápja többnyire a hímeknek van. A csápok feladata a különböző fizikai és kémiai ingerek felfogása.

Az ivari kétalakúság a test vastagságára, a szárnyak jellegére is kiterjed. Főleg a felnőtt állapotban nem táplálkozó fajoknál gyakori, hogy a nőstény a hímnél kevésbé mozgékony; az ilyen nőstények szárnya el is csökevényesedhet.

Három pár járólábuk két-két karomban végződik. A lábak aránylag gyengék: inkább alkalmasak kapaszkodásra, mint járásra. Egyes, szabad szárnyú lepkék első pár lába részben elcsökevényesedett.

Két pár szárnyuk különböző alakú és méretű; egyes fajok szárnya teljesen hiányzik. A szárnyakat szőrök és zsindelyszerű pikkelyek (hímpor) borítják (a lepidoptera név pikkelyes szárnyút jelent). A pikkelyekben találhatók a különböző alakú kutikuláris képződmények, ezekben a pigmentek változatos kémiai színeket eredményeznek, a pikkelyek finom lemezes vagy rácsos szerkezete pedig fizikai színeket (irizálás)hoz létre. Ha lekopnak róla a pikkelyek, a szárny üvegszerűen áttetszővé válik. A legtöbb lepke két szárnypárját különféle típusú testrészek kapcsolják össze, hogy összhangba hozzák a szárnyak mozgását. Az ilyen szervek ősi formájának a kapcsolókaréjt (jugum) tekintik: ez az első szárnyból indul, és a hátsó szárny első részén kialakult redőhöz kapcsolódik. Elterjedtebb és újabbnak tekintett változat az akasztó tüske (frenulum): ez a hátsó szárnyból kinyúló, hegyes nyúlvány, amit az elülső szárnyhoz többnyire keresztben álló szőrök vagy pikkelyek rögzítenek. A szabad szárnyú lepkék (ilyenek a tipikus nappali lepkék) szárnyai nem kapcsolódnak egymáshoz.

A hosszú, karcsú vagy rövid, zömök potroh tíz szelvényből áll, és ezekből az utolsó 2–3 tartalmazza az ivarszerveket.

Szaporodásuk általában kétivarú, de ritkán előfordul a lárvanemzés és a szűznemzés is. A nőstény petéit csomókban vagy egyenként a tápnövény levelének fonákjára rakja. Teljes átalakulással fejlődnek; polypod lárvaalakjuk neve hernyó. A hernyók 13 szelvényből álló teste lehet hengeres, csupasz vagy dúsan szőrözött, és rajta többnyire 3 pár torláb, 1 pár álláb és 1 pár far- vagy tolóláb nő. A torlábak utáni két első potrohszelvényen többnyire nincs lábuk. A hernyók szájszerve erőteljes, fogazott rágó. Fejükön kétoldalt pontszemek nőnek, a labiumon szövőmirigy. Megjelenésük az imágóhoz hasonlóan változatos: csupasz és hosszú, élénk színű, mérgező szőrökkel dúsan borított hernyókkal egyaránt találkozhatunk. Más fajoknak a teste mérgező (a tápnövény anyagcseretermékeitől). Színezetük és rajzolatuk rendkívül sokféle lehet.

Az ősi fajok imágóinak szájszerve a hernyókéhoz hasonlóan rágó típusú, majd fokozatosan pödörnyelvvé (más néven: szipókává – glossa) módosul. Ez a két maxilla (állkapocs) módosult külső karéjából (galea) alakult ki. Használaton kívüli állapotban a fejük alatt spirál alakban felcsavarva tartják.

Életmódjuk 

Nappali pávaszem a Mátrában.

A hernyók elsődlegesen szárazföldiek. Általában növényi anyagokkal táplálkoznak, tehát növényen vagy növényben élnek. A növényt kívülről rágják, vagy szárban, levélben „aknáznak” – egyes, kis testű fajok teljesen a levélben fejlődnek ki, úgy, hogy az alsó és felső epidermiszt is érintetlenül hagyják. Akad néhány avarral táplálkozó faj, sőt hangyákkal együtt élő, ragadozó, levéltetveket pusztító hernyók is ismeretesek. Sok faj hernyója egy-egy tápnövényre specializálódott.

Az átalakuláshoz gyakran gubót szőnek fedett múmiabábjuk köré. A bábot némely fajok egy-egy szállal valamilyen növényhez erősítik, a legtöbb azonban a talajban, fakéreg vagy kövek alatt alakul át.

A különböző idő elteltével kikelő kis hernyók legtöbbjének első tápláléka az üres peteburok, majd 2–12 vedlés után érik el a megfelelő méretet. Egyesek pár hét alatt kifejlődnek, míg főleg a hegyekben élő fajok akár két évet is élnek a bábozódásig. Egyes hernyók különböző anyagokból házat vagy zsákot készítenek testük védelmére, és abban élnek. Bizonyos fajok, mint például vízlepkék (Nymphulinae nemzetség) hernyói a tegzesekhez hasonlóan a víz alatt élnek.

Számos lepke (imágó) kiválóan idomult környezetéhez úgy, hogy felvette annak színezetét, illetve valamilyen, az adott környezetben gyakori vagy jellemző tárgyat, élőlényt utánoz. Egyes lepkék olyan színűek, mint az a fatörzs, amelyen pihenni szoktak, mások fullánkos hártyásszárnyúra, falevélre stb. emlékeztetnek – a feltűnő pápaszemes lepkék szemfoltjai például ragadozó madár szemére.

Egyes fajok nappal, mások éjszaka repülnek. A nappali lepkék többsége élénk színű, az éjszakaiak viszont többnyire barnásszürkék.

Az imágók pödörnyelve csak folyadék (érett gyümölcsök, harmatcseppek, virágok nektárja, fák kicsorduló nedve stb.) felszívására alkalmas. Némely fajok ürülékre vagy rothadó, erjedő anyagokra specializálódtak. Sokuk imágója egyáltalán nem táplálkozik.

Több családjukban mezőgazdaságilag is jelentős növény-, ill. raktári kártevők találhatók. Ilyenek például:

• a bagolylepkefélék (Noctuidae),
• a sarlósajkúmoly-félék (Gelechiidae),
• az araszolófélék (Geometridae),
• a szövőlepkefélék (Lasiocampidae),
• a sodrómolyfélék (Tortricidae),
• a szenderfélék (Sphingidae).

Rendszertani felosztásuk 

A lepkék rendszertanát távolról sem tekinthetjük véglegesnek; a molekuláris biológiai kutatások valószínűleg teljesen át fogják rajzolni az egészet. Nagyon valószínű, hogy ősi formáik a megnyúlt szárnyú lepkék, amelyek két szárnypárjának alakja és erezete is hasonló.

Főleg a régibb rendszertanokban két nagy csoportra: kis- és nagylepkékre (Micro-, illetve Macrolepidoptera) osztották őket. A rendszertani egységeket ismertetve a Wikifajok alapján Pitkin, B. & Jenkins, P.: „Butterflies and Moths of the World: Generic Names and their Type-species.” című művét követjük. Ezt annyiban módosítottuk, hogy a „Checklist of the Fauna of Hungary, Volume 2.; Microlepidoptera” nevezéktanának megfelelően a valódi lepkék (Glossoptera) Gelechioidea öregcsaládjában a díszmolyfélék (Oecophoridae) családjának egyes alcsaládjait, illetve még kisebb részeit önálló családokként szerepeltetjük:

• laposmolyfélék: Depressariinae alcsalád helyett Depressariidae család;
• tavaszi molyfélék: Oecophorinae alcsalád helyett Chimabachidae család;
• avarmolyfélék: Autostichinae alcsalád helyett Autostichidae család;
• rózsás díszmolyfélék (Deuterogonidae): az Oecophorinae alcsalád részéből önálló családdá minősítve;
• erdei díszmolyfélék (Amphisbatidae) az Oecophorinae alcsalád részéből önálló családdá minősítve.

Ugyancsak a magyar faunalistával összhangban a Pyraloidea öregcsaládban a fényiloncafélék (Pyralidae) családjába olvasztottuk a fűgyökérrágó lepkeféléket (avagy csőrösmolyok – Crambidae család). A korábbi Crambidae család alcsaládjai (tűzmolyok, dudvamolyok stb.) a fényiloncafélék családjába sorolva is alcsaládok maradtak; a valódi fűgyökérrágó lepkék (Crambinae alcsalád) most közönségesen fűgyökérrágó lepkék néven szerepelnek.