Évtizedek óta tudjuk, hogy drasztikusan csökken az Aral-tó mérete, vízszintje, a legújabb döbbenetes fotót idén augusztus 16-án készítette a NASA.



Az Aral-tó 2009. augusztus 16-án; vékony vonal jelöli az 1960-as partot - a NASA űrfelvétele


A tó voltaképp beltenger, hiszen sós vizű; lefolyástalan medencéjét két nagy folyó, az Amu-darja (délről) és a Szir-darja (keletről) táplálta, iszlám írások szerint e két folyó annak a négynek a része volt, amelyek a Paradicsomot körülfolyták. E folyók mellett már a történelmi időkben is kialakult öntözéses gazdálkodás, illetve elhelyezkedése okán a terület az ókor óta fontos, mind gazdasági (Selyemút menti elhelyezkedés), mind katonai (átjáró Európa és Ázsia közt) szempontból. Nagy Sándor birodalmának északi határát a Szir-darja jelölte ki. A Szir-darja völgyében már a 18. században, az orosz uralom előtt is építettek öntözőcsatornákat, megnövelve a mezőgazdasági termelést. (A Szir-darja jelenlegi vízhozamának több, mint 90%-a "elfogy" út közben, s csak alig10% éri el az Aralt.) Mind az orosz, mind az angol birodalom magáénak akarta a területet, de ez nem ment könnyen. Egy orosz kém Khiva városát úgy térképezte fel, hogy a piacon görögdinnyéket vásárolt, s az utcákat járva azok héjába karcolta észrevétlenül az információkat, amelyet aztán éjjel a szálláshelyén vetett papírra. Emellett orosz művészek járták a vidéket és rajzolták-festették a tájat, településeket.
Közép-Ázsia történelme során a Perzsa Birodalom és a Khorezm Kánság birtokolta leghosszabb ideig a területet, nagyjából töretlen fejlődéssel egészen Dzsingisz 1218-20 közti hadjáratáig. Khorezm egykori fővárosa, Khiva, amelynek óvárosa ma az UNESCO Világörökség része, kerámiákkal díszített épületeivel, tornyaival a megelevenedő Ezeregy éjszaka jelképe is lehetne.



Khiva óvárosa a Világörökség része


Nagy Péter orosz cár vetett aztán szemet a területre, amikor az Amu-darja partjainál aranyat találtak, de csak nagysokára, 1873-ban sikerült az orosz birodalom részévé tenni a régiót. Ekkor pecsételődött meg az Aral sorsa. Az oroszok ugyanis a két folyó környékét intenzívebb mezőgazdaságnak akarták alávetni, ezért egy angol vízügyi mérnököt, Henry Wood-ot felfogadták a terület felmérése céljára. Ő még idilli képet festett le az Aralról és az Amu-darja deltájáról, tükörsima, smaragdzöld vizet, fa-magasságig növekvő nádat, színes vízililiomok tömegét, a nádas-erdőben vadászó kaszpi tigrist (a szibériai tigris alfaja volt, amely 1957-ben halt ki), sós mocsarakat és sivatagokat látott, a lakott vidékeken pedig legelőket, zöldséges- és gyümölcsöskerteket, szántókat, az öntözőcsatornák partjait kísérő nyárfasorokat.



Kaszpi tigris a berlini állatkertben 1890 körül


Vámbéry Ármin 1863-ban járt az Aral vidékén, ő is hasonlóan virágzó mezőgazdaságról számolt be, a deltavidékre utazva óriási erdőkről, bennük élő vadakról és tigrisekről, az üde legelőkön hatalmas marhacsordákról írt. A fő élelmiszer-termények Vámbéry szerint búza, rizs, bab, lencse, borsó, takarmánynak szánt gabonák, alma, szőlő és dinnye voltak. Sokhelyütt kenderföldeket is látott, s az itteni gyapot volt szerinte a közép-ázsiai kánságok közül a legjobb minőségű. Pont erre a gyapotra volt szüksége az orosz birodalomnak! Mivel ekkor a világban gyapothiány volt, mégpedig az amerikai polgárháború miatt, egyre nagyobb területeket vontak gyapottermelésbe e vidéken is.



Az Amu-darja deltavidéke Henry Wood térképén


Az Aral-tó földrajzi elhelyezkedése


A vidék geológiai múltjából a folyók változásait érdemes követni: mintegy kétmillió éve az Amu-darja még a Kaszpi-tengerbe ömlött, s csupán a hegységek kiemelkedésének hatására vándorolt egyre északnyugatibb irányba. A jégkorszak végén érte el a mai lefolyástalan medencét, amelyet feltöltve mintegy 2-3000 éve járul hozzá az Aral-tó feltöltéséhez, s a tóvidék környékén jó minőségű öntéstalajokkal megalapozta a majdani kultúrát. (A Szir-darja kicsit korábban, mintegy 8-10000 éve szállítja a vizet a medencébe.) Maga a deltavidék nem igazi delta sok szétvált folyóággal, hanem egy állandóan változó medrű, meanderező folyó, amelynek kiszáradt medreiből szikes-sós sivatag lesz nagyon rövid idő alatt. Jelenleg mesterségesen kimélyített állandó mederben folyik. Már amikor folyik - egyes esztendőkben a folyó el sem éri az egykori tómeder területét, s ahol száz éve még rendszeresen hajóztak, ma egy egyszerű autóval át lehet kelni a folyó maradványán.



Idillkus képet festettek a szovjet propagandafotók a gyapotszüretről


A szovjet éra idején a 30-as évektől kezdődően gyapot-, gabona- és rizstermelést céloztak meg a vidék klimatikus adottságait alapul véve, azonban a növényeknek víz is kell, így iszonyú mennyiséget emeltek ki a folyókból öntözési célra. A felhasznált öntözővíz kétharmada a gyapotföldekre került. A negyedik ötéves terv előirányzata szerint a Szovjetúniónak gyapotból önellátóvá kellett volna válnia, e célra tették mind intentzívebbé aztán a termelést. Mind a civil lakosságnak, mind a hadseregnek nagy szüksége volt a pamut ruhaneműkre… A gyapottermelés olyan hatalmas emberi munkát igényelt, hogy a szüret idején - szeptembertől decemberig - a környék iskolái és gyárai bezártak, s mindenkit a gyapotfüldekre vezéreltek szedni a pamut alapanyagául szolgáló szöszös terméseket.



Üzbegisztánban a mai napig kézi erővel szedik a gyapotot, ráadásul százezernyi 7-14 éves gyerek is részt vesz a rettenetesen kimerítő munkában… forrás: www.ejfoundation.org



Kivágták a folyókat szegélyező erdőket, nádasokat - elpusztítva azok egyedi élővilágát - feltörték a legelőket, szabályozott csatornákat építettek: az Amu-darja deltavidék 1960-ban még 4000 km2 vízfelülettel bírt, 2001-re ez 260 km2-re, az erdőterület 13000-ről 500-ra, a nádas rész pedig 6000-ről 300-ra csökkent. A korábbi kis parasztgazdaságok helyét nagy területű kollektivizált földek vették át, a terméshozam növelésére rengeteg vegyszert használtak, amelyek maradványai folyamatosan az Aralba jutottak. Az Aral sókoncentrációja 1964 és 1990 között megháromszorozódott a vízszintcsökkenés miatt!



Talajon kivált sókristály az Aral egykori medrében - George Kourounis fotója


A Szir-darja és az Amu-darja felső folyását végigkísérő, évszázadok óta gazdag mezőgazdasági (elsősorban gyümölcs- és zöldség-) kultúrájú vidéken bevezetett szovjethatalom hatására egyre nagyobb, természetes úton növénytermesztésre nem kimondottan alkalmas területek öntözésével és egyre nagyobb mennyiségű vegyszer termelésbe állításával szabályosan megmérgezték a folyók alsó szakaszain élőket. A harmincas években szinte teljesen kétkezi munkával megépített üzbég Fergana-csatorna valóban hatalmas területet tett öntözhető, így gyapottermesztésre alkalmas vidékké néhány év alatt.



A Fergana-csatorna építése 1939-ben - Mihail Gracsev korabeli dokumentum-fotója


Az Aralon egykor hatalmas halászhajó-flotta dolgozott (a Szovjetúnió haltermelésének hatoda innen származott, 40.000 helyi embert foglalkoztatott a halászat), ennek a maradványai mára a homokdűnék közt rozsdálló roncsok, hajótemetők képében vannak jelen, a hétköznapok valóságát még szörnyűbbé téve.
Már az 1960-as években felvetődött, hogy a mezőgazdaság el fogja tüntetni a tavat, ám erre a hozzá nem értő pártemberek részben csak kitalált kifogásokat hoztak fel, részben pedig elkészítették az Ob elterelésének tervét, (amely szerencsére pénz hiányában nem valósult meg soha), a hatalmas folyammal szándékozták volna pótolni az Aralból egyre inkább hiányzó vízmennyiséget.



Hajótemető az Aral egykori medrében - George Kourounis fotója


A Szovjetúnió felbomlásával "gazdátlanná" vált vidék problémái azonnal felszínre kerültek. Az Aral egykori szigetén, a Vozrozsgyenyija-szigeten volt katonai bázison szovjet biológiai fegyvereket tároltak, máshonnan ideszállított anyagokat (hordókban) pár méter mélyre elástak; a Szovetúnió felbomlásakor az itt tárolt anyagok sorsa is kérdéses lett… De ez csak egy része volt a tragédiának, amely a tóra és környékére várt.



Sós, mérges por száll az Aral-tó közelében…- fotó: NASA


A talaj egyre szikesedett, majd elsivatagosodott, és bár a tó területe már 1960-tól csökkenni kezdett, igazán drasztikussá csak az 1980-as évek végétől vált. Jelenleg a tó az 1950-es területének csupán kb. 10%-a, ez két részre oszlik: az északi, Kis-Aralnak hívott régiót egy hatalmas gát építésével elválasztották a tó fő területétől, így valószínűleg kb. az eredeti tófelület 5%-át jelentő területet megmentették. Azonban a mederben felhalmozódott mezőgazdasági eredetű vegyszerek és a sós por együttesen rettenetes hatással bír. Amikor a szél felkapja a port, a környék lakói sós, mérgekkel terhes port kénytelenek beszívni. Kazah kutatók számításai szerint az Aral egykori medréből származó sós por a Föld troposzférájába jutó por 5%-át adja. A nagyobb szemcsék "csak" 4-500 km-re jutnak, míg a finom szemcseméretű por többezer kilométert is megtesz a légkörben.
Ennek is köszönhetően a várható élettartam 64-ről 51 évre csökkent az Aral közelében… A lakosság harmada szenved a mérgező por miatti tüdőbetegségekben, és ez a helyzet nem fog javulni sajnos. A szálló por az ivóvízbázisokat is tönkreteszi, beépül a táplálékláncba, tovább mérgezve ezzel a lakosságot. A csecsemőhalandóság az 1970-es évektől kezdődően jelenleg is növekszik itt, holott a világ többi részén hosszú ideje csökken, az aral-vidékieknél 20-szor nagyobb, mint Japánban. A gyermekkori betegségek 50%-át légúti megbetegedések teszik ki, ezen kívül gyakoriak a fejlődési rendellenességek, a hasmenés, a TBC, a hormonális problémák, tífusz, hepatitisz, alultápláltság, vérszegénység… Ezt az ott élők a felelőtlen mezőgazdasági vegyszerhasználatnak és a katonai eredetű szennyezésnek "köszönhetik".
Az anyatej rovaritószer-tartalma itt a legnagyobb a világon, ami nem csoda, hiszen évtizedeken keresztül halmozódott pl. a DDT, amelyet a talajban mérve a megengedett érték 2400-szorosát mutatták ki! Míg egy svéd anya tejében mindössze 0,1 µg/kg / kg DDT van, addig egy aral-vidéki anyáéban 2,2 µg/kg / kg. A helyben termelt élelmiszerek vegyszertartalma is sokszorosan haladja meg az egészségügyi határértékeket. A csatornákban és a folyókban fogott halakban a nehézfémek is felhalmozódtak



Gát az Északi-Aral lezárására - fotó AFP


Az egykor egységes tónak az északi része ma egy 2005-ben elkészült - világbanki finanszírozással - eddig 86 millió dolláros költséggel épített gátnak (Kok-Aral gát) köszönhetően feléledni látszik, s hamarosan a projekt második, 300 millió dolláros részével folytatják a helyreállítást. Ez azonban csupán az egykori tóterület 5-6%-át tudja megmenteni… Amíg a beáramló vizek szennyezettek lesznek, addig nem lesz tökéletes az élővilág helyreállítása e kicsiny területen sem.



Csapadékhozam az Aral vidékén és a tápláló folyók vízgyűjtőjén - forrás: www.ce.utexas.edu


A régió nagyon száraz, extrém kontinentális éghajlatú, a Szir-darja deltavidék éves csapadéka kb. 90-180 mm, így öntözés nélkül lehetetlen lenne bármilyen mezőgazdasági tevékenységet végezni. Forró (a sivatagban nem ritka a 45-50°C, a júliusi átlag északon +26°C, délen +28°C) nyarak, s szibéria eredetű jeges légtömegekkel hűtött telek (januári átlag az Aral északi részén -8°C, a délin -5°C; a minimumrekord -32°C) jellemzik, holott hazánktól kissé délebbi szélességen helyezkedik el. A csapadék éves eloszlására a tavaszi nedvesebb időszak a jellemző (
A csekély csapadékhozam mellett jelentős párolgás is szerepet játszik a szárazság kialakításában. Statisztikai adatok szerint a közép-ázsiai régió klímája szélsőségesebb lett, ezen belül az Aral környezetében pont a víz kiegyenlítő hatásának jelentős csökkenése miatt még erősebben érvényesülhettek a szélsőségek. Az egykori mocsarak és az Aralban volt víz eltűnésével a helyi keletkezésű csapadék is kimutathatóan csökkent. Ázsia szívében évente egymillió hektárnál is nagyobb terület lesz sivataggá - a Kara-kum (fekete sivatag) és a Kizil-kum (vörös sivatag) területe eddig mintegy százezer km2-rel növekedett…


Sajnos a környéken még nem zárult le a várható ökológiai katasztrófák kora: Türkmenisztán éppen most próbálja a Kara-kum sivatagot emberalkotta Paradicsommá varázsolni némi öntözővíz segítségével, és az Aranykor-tó (Altyn Asyr) megépítésével, az Amu-darja vizének idevezetésével szeretné a tavat feltölteni. Ez nem csupán a természetre, hanem Türkmenisztán és Üzbegisztán közti politikai kapcsolatra is hatással lesz majd… Emellett már csökkenni kezdett a kissé keletebbre található Balhas-tó vízszintje is az elmúlt években, mivel a tápláló folyókból ez esetben is egyre több vizet vesznek ki öntözési és ipari céllal. Lehet, hogy a szintén lefolyástalan teknőben lévő Balhas az Aralhoz hasonló sorsra jut hamarosan?



Kísérteties tájkép a sókiválástól fehér egykori tómederről - kép forrása: izismile.com


A meggondolatlan és súlyosan felelőtlen emberi tevékenység szörnyű ökológiai katasztrófát okozott az egykor virágzó vidéken, és az alig párezer éve létező, ám jobb sorsra érdemes Aral-tó egykor smaragdzöld, végtelen vízfelületét mindörökre a történelemkönyvek lapjaira száműzte. Az Aral-tavat feláldozták a Szovjetúnió gyapotfüggőségének megszüntetéséért cserébe, s a területet jelenleg birtokló utódállamok további áldozatokat kínálnak fel a rövid távú haszonlesés oltárán.