(Mfor-montázs)

Különleges ötlettel állt elő a harmincas évek végén a nagy hatalmú Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT): azt szerették volna elérni, ha a főváros megvásárolja és Budapesthez csatolja Dobogókőt és annak közvetlen környékét. Az ötletet az 1937. évi VI. törvénycikkre alapozták, amely a magyar főváros környékének fejlesztését az FKT hatáskörébe és illetékességébe utalta. Igaz, e jogszabály ilyen „messzire” nem tekintett, de „gumimegfogalmazása” miatt akár erre is alkalmazható volt. A közmunkatanács korabeli vezetői úgy vélték, a régóta népszerű kirándulóhely beemelésével kiváló magaslati üdülőhely nyerhető.

Bornemissza Géza, az iparügyi tárca vezetője 1938 február hó 16-án egy, a témában összehívott értekezleten úgy nyilatkozott, a magyar kormánynak már régebbi szándéka a kérdés rendezése, ezért hamarosan személyesen tesz előterjesztést a minisztertanácsnak, hogy Dobogókő fejlesztését az FKT-ra bízzák. Bornemissza azt is megígérte, hogy pozitív válasz esetén a helyi vízmű 680 ezer pengős költségét a kabinet magára vállalja.

Bessenyei Zénó, a közmunkatanács elnöke örömmel üdvözölte a hírt, de szükségesnek tartotta, hogy a kérdéses birtok Budapest környékéhez csatoltassék, és a kisajátítás esetére irányárakat rögzítsenek. A minisztertanács Bornemissza javaslatát két nap múlva elfogadta, az FKT pedig ugyanezen év április hetedikén tartott ülésén áldását adta a tervekre.

Az események innen gyorsan pörögtek: május harmadikán a közmunkatanács felterjesztést intézett a belügyminiszterhez, „hogy a rendezésbe bevonni szándékozott Pilisszentkereszt, Pilisszentlélek, Dömös és Pilismarót községek határába tartozó terület a jövőben hivatalosan Budapest környékéhez csatoltassék.” Néhány napra rá megjelent a Dobogókő rendezési tervére vonatkozó pályázati fölhívás, s létrejött az a bizottság, amely a helyi építési szabályokat volt hivatva kiötleni.

Az FKT arra is ügyelt, hogy a magasba vezető utak mentén álló házak falusias jellege lehetőleg megőriztessék – ez ügyben a területileg illetékes megyék alispánjaihoz intézett számos iratot. Külön kikötötték, az utak mentén tilos hirdetéseket elhelyezni, mert az zavarná a pihenni vágyó polgárokat.

A mából visszanézve talán meglepőnek tűnhet, de ügyeltek a vidék épségére is: az erdőbirtokosságot felszólították, a jövőben kerülje a tájidegen fafajták ültetését, az erdőművelést pedig oly formán végezze, hogy az csak a szükséges mértékben terhelje a közönséget.

Átiratot intéztek az Országos Természetvédelmi Tanácshoz: a dokumentumban azt kérték, a hivatal külföldi példák nyomán adjon útmutatást, miként lehet a megnövekedett forgalmat úgy elosztani, hogy az a legkevésbé terhelje a természetet.