Az óriásmadár, amelynek koponyáját és nyakát fehér pihe borítja, s amelyet műholdas helymeghatározóval is elláttak, hét társa után utolsóként hagyta el a madárházat. Mindnyájukat visszaszoktatják a természetbe. "El voltam ragadtatva, amikor először láttam őket repülni" - emlékezett vissza Goran Susic, a horvátországi Adriai-tenger északi részén, 130 méterre a tengerszint felett elterülő festői Beli faluban működő ökológiai központ igazgatója.

A madártani szakember kalandja és a fakókeselyűk iránti szenvedélye az 1980-as évekre nyúlik vissza, amikor még csak mintegy húsz keselyűpár élt Cres szigetén. Mára - erőfeszítéseinek hála - mintegy 70 pár él itt, és mintegy 60 pár a három szomszédos szigeten. Susic mintegy száz madarat mentett meg, több mint hatszáz másikat pedig meggyűrűzve engedett ismét szabadon.

"Eleinte igen rossz körülmények között tartottuk őket, túlzsúfolt ketrecekben, ahol nem tudtak repülni, amíg olyan nagyok nem lettek, hogy szabadon engedhessük őket" - ismerte be Susic. Az adományoknak köszönhetően a cresi központban új madárházat építettek, mesterséges sziklával és a látogatóknak szánt üvegfalú helyiséggel. Az új madárház húszszor nagyobb a korábbinál, amelyben még 60 négyzetméteren szorongtak a 2,4-2,8 méteres szárnyfesztávolságú madarak. Emberi beavatkozás nélkül a kizárólag elhullott háziállatokkal táplálkozó madarak kihaltak volna a szigeten.

Az Európában élő mintegy 18 ezer fakó keselyű 95 százalékának Spanyolország az otthona, ahol a legkönnyebben jutnak élelemhez. A Cres szigetén élő keselyűkolónia élelmezéséhez szükséges száz tonna élelmet az ökológiai központ biztosítja. A telepet ugyanakkor építkezések veszélyeztetik, és az idegenforgalom is zavarja. Fészküket a madarak néhány tucat méterre a tengerszint fölött építik, és a kicsinyek már akkor veszélyben vannak, amikor elkezdenek mozogni. Amikor még nem tudnak szárnycsapásokkal repülni, a fakókeselyűk a felszálló áramlatokkal vitetik magukat, mégis elérhetik a 6000-7000 méteres magasságot és a 160 kilométer/órás sebességet is. Szaglásuk nincs, de a látásuk kivételesen jó. Repülés közben 10 kilométeres távolságról is tudnak kommunikálni.

Talán most, a természetbe való visszatéréskor kezdődnek csak az igazi problémáik – véli Angela Fleming Pedersen svájci látogató, amint a madarak egymás után elhagyják a beli madárházat. Letricia és Castor műholdas helymeghatározóval repül el, amelynek segítségével figyelni lehet az útvonalukat, a magasságot, a sebességet és szükség esetén a segítségükre lehet sietni.