marinov

A madárinfluenza – mint emberre veszélyes valós kockázati tényező – 1997-ben kezdte meg karrierjét Hongkongban. A járvány kitörése váratlanul érte a betegségek járványos terjedésével foglalkozó epidemiológusokat, mivel úgy gondolták, hogy a vírus nem kerülhet át a madarakról az emberekre valamilyen közvetítő állatfaj, például a sertés segítsége nélkül. A felkészületlenség ellenére a betegség további terjedését és az áldozatok számának emelkedését sikerült megelőzni. A H5N1 vírus 2003-ban bukkant fel újra, ezúttal kissé eltérő és veszélyesebb formában, és az Egészségügyi Világszervezet hamarosan világjárvánnyá nyilvánította a madárinfluenzát.

2005 őszén és telén a vírus emberre veszélyes változata egyre nyugatabbra húzódott, amiről az európai sajtó növekvő nyugtalansággal számolt be. Miután Oroszországot, Kazahsztánt, Kurdisztánt és Törökországot is elérte, az Európai Unió leállította az élő madár és a toll importját. Egy angol napilap azt követelte, hogy a kormány lássa el maszkokkal a lakosságot, míg végül kiderült, hogy semmit sem használnának a vírus terjedésével szemben. Vajon miért cikkeztek ennyit egy olyan betegségről, amely három év alatt világszerte alig párszáz ember halálát okozta? – teszi fel a kérdést a Pánikológia című könyv szerzője. A legfőbb ok az lehet, amit a szenzációhajhász sajtó megrögzötten az első világháború végén lesújtó influenzajárvány „kísértetének” nevezett. Ez a vírus legalább egymilliárd ember megbetegedését és 60 millió halálát okozta. Emberi influenzajárványok azóta is voltak – 1933-ban, 1950-ben, 1957-ben, 1968-ban és 1977-ben –, de ezek egyike sem volt olyan ártalmas, mint az 1918-as.

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS) 2002 novemberében kezdett terjedni. Összesen több mint 8000 ember fertőződött meg, és közülük 774-en meg is haltak. Azt, hogy ebben a globális faluban hogyan terjedhet el egy járvány, jól illusztrálja annak az orvosnak az esete, aki az első kínai betegek egy részét kezelte, majd Hongkongba utazott egy esküvőre, ahol 16 vendégnek adta át a fertőzést. Ez a 16 ember és mások, akiket már ők fertőztek meg, egy napon belül fél tucat távoli országba juttatták el a vírust. Ez a láncreakció végül 355 megbetegedést eredményezett. A SARS története példaértékű arra, hogy egy erős vírus miként terjedhet tovább – de arra is, hogy miképpen tartható kordában. Bár a SARS rövid időn belül háromszor annyi ember halálát okozta, mint a madárinfluenza, a betegek elkülönítése, a karantén által viszonylag hatékonyan meg tudták fékezni. A felkészültség nem azt jelentette, hogy hatalmas oltóanyag-tartalékot halmoztak fel, mivel a SARS teljesen új vírus volt, és a kormányok szokásos reakciói, például a határok lezárása sem segített volna sokat. A valódi megoldást a nyitottság és a gyors tájékoztatás jelentette, azzal a fajta adminisztratív tagadással szemben, ami időt adhat a vírusnak, hogy ellenőrzés nélkül tovább terjedjen. A másik tanulság, ami minden egyes világjárványra alkalmazható, annak a belátása, hogy milyen fontos a pontos diagnózis és a határozott megelőző intézkedések.

A kormány és a sajtó felelőssége

A nyugati kormányok és sajtó azonban a tények ellenére inkább csak saját népszerűségükre gondolnak. A vírusszint az Egyesült Államokban a legalacsonyabb, ennek ellenére itt volt tapasztalható a leghisztérikusabb sajtóvisszhang. A The NewYork Times azzal riogatta az olvasóit, hogy az USA-ban raktáron levő vakcina „csak mintegy az emberek felénél hatékony”. A szerző csak a cikk vége táján ismerte el, hogy „A járvány még nem érte el Amerikát”. Angliában a Sunday Herald közölte a kormány tanulmányának kiszivárgott eredményeit: „A járvány a lakosság legalább 25%-át érinti majd, betegenként 6–8 hét lábadozási idővel… A halálozási arány várhatóan magas lesz – a becslések szerint a teljes lakosság 1%-a.”

A madárinfluenza körüli médiahisztéria leleplezésére a szerzők könyvükben bemutatják, mit kell tennünk annak érdekében, hogy elkapjuk a kórt. A madárinfluenzáról tudott, hogy csak akkor terjedhet tovább, ha az egészséges madár fertőzött állatok ürülékével szennyezett vízből iszik. Tehát ha el szeretnénk kapni a madárinfluenzát, az a legokosabb, ha áttérünk a vudu vallásra, és egy áldozati szertartáson magunkra kenjük egy fertőzött csirke belsőségeit. Másik hatékony módszer lehet az, ha nyers kacsából készült véres hurkát eszünk, ami a vietnami ínyencfalatok egyike. Még egy jó tanács, hogy hajlékunkat nem ajánlatos baromfifélékkel megosztanunk, mivel a madarak ürüléke és maradványai megfertőzhetik az embereknek szánt élelmiszereket. És még e kivételes esetekben is csak akkor fertőződhetünk meg, ha a madárinfluenza vírusa olyan formában van jelen, amely képes megtámadni az emberi sejteket.

A mutáció réme

A vírusok felszínét a 16H (haemagglutinin) és a 9N (neuraminidáz) elem 144 lehetséges kombinációja boríthatja, írja a szerző. A H5N1 egyike ezeknek a kombinációknak; a 20. század korábbi influenzajárványait a H1N1, H2N2 és H3N2 okozták. Időről időre más kombinációk is feltűnnek, a kutatók azonban nem tudják, hogy milyen mutáció bizonyulna veszélyesnek, és azt sem tudják megjósolni, hogy ezek a mutációk mikor jelennek meg és milyenek lesznek. Ez lehetetlenné teszi, hogy mielőtt egy típus az emberre is átterjedne, specifikus vakcinát vagy vírusölő anyagot fejlesszenek ki. Ez a mutációs képesség az, ami veszélyessé teszi az influenzát. Az influenzavírus H és N csoportjai átalakulhatnak, ha a környezetükben található aminosavak megváltoznak. Ezután a darwini természetes szelekció gondoskodik arról, hogy a vírusok minden évben kissé eltérő formában jelenjenek meg, de ez a változás elég lassú ahhoz, hogy az emberi immunrendszer szembeszállhasson az új betolakodóval. Ám a vírusok hirtelen változásra is képesek, amikor egy újfajta H vagy N kerül elő, például a madarak szervezetéből. Ilyen esetben a lakosság nagy részében nem alakul ki immunitás.

A „mutáció” a rémtörténetek egyik kedvelt kifejezése, mutat rá a Pánikológia című könyv szerzője. Úgy hangzik, mintha egy világvége sci-fiből került volna elő, hogy irányíthatatlan folyamatokat indítson el. Pedig a mutáció irányultság nélküli evolúciós folyamat. Annak érdekében, hogy a H5N1 vírus ne csak a madarak bélrendszerében, hanem az emberi légzőszervek meglehetősen eltérő környezetében is életképes maradjon, egy sor mutáción kellett átesnie. Ezek a mutációk vagy létrejönnek, vagy nem, és ha a mutációk emberi vírust eredményeznek, akkor még mindig nem biztos, hogy halálos kimenetelű betegséget okoz.

Paradox módon azok a vírusok, amelyek rendkívül fertőzőek és patogének (azaz a fertőzött szervezetek nagy százalékánál halált okoznak), globális szinten nem feltétlenül veszélyesek, mivel rövid időn belül túl sok gazdaszervezetet ölnek meg ahhoz, hogy tovább terjedjenek. A világjárványokat olyan vírusok okozzák, amelyek csak mérsékelten patogének, de nagyon fertőzőek. Az 1918-as influenzavírus éppen ilyen volt: a világ népességének több mint felét megfertőzte, de csak minden 20. betegnek okozta a halálát. A 2006-ban terjedő H5N1 vírus különösen patogén volt (a megfertőződött emberek több mint felével végzett), de sokkal nehezebb volt elkapni. Ha mutáció útján képes egy fertőzőbb változat létrehozására, az valószínűleg kevésbé lesz halálos.

Az “időszerű” járvány – nem a H5N1 lett az

A média szerint már „időszerű”, sőt „nagyon időszerű” egy világjárvány kitörése. Ez a kijelentés nélkülöz mindenféle virológiai hátteret, és egyszerűen arra támaszkodik, hogy a történelem során időközönként újabb és újabb járványok tűntek fel – 1918-tól 1977-ig 10–15 évenként egy, majd a mostanáig tartó vészterhes szünet következett. Azonban minél tovább „próbálkozik” a H5N1, annál kevésbé valószínű, hogy sikerül emberek között terjedő vírussá alakulnia. Egyes tudósok ma már úgy vélik, hogy a H5N1 elszalasztotta a maga pillanatát. A vírusok nem olyanok, mint a vulkánok, amelyekben a nyomás fokozatosan emelkedik, majd végül kitörnek. És attól, hogy a betegség továbbra sem terjedt el széles körben, a jövendő járvány még sem valószínűbb, sem súlyosabb nem lesz. A madárinfluenza a könyv írásának idejében Európában és Amerikában egyetlen emberáldozatot sem követelt, de világszerte is csak kevesebb mint 300 ember halálát okozta. Aszerző azonban rámutat, hogy az ismerős téli influenza, amitől senki nem retteg, ezzel szemben évente legalább 30 ezer amerikai és 12 ezer angol életét oltja ki.