A Dunakeszi-tőzegtavakat Újpest északi határában találjuk, a Dunakeszi-alsó vasútállomással egyvonalban. Korábban a Mogyoródi-pataktól majdnem Dunakesziig húzódott az a mocsaras, lápos terület amely a kis tavak kialakulását is lehetővé tette. Az eredetileg nagy kiterjedésű nedves területen buja növényzet élt, amely gazdag állatvilágot tartott el. Az ingoványos terület és a nyáron tömeges szúnyogfajok távol tartották az embereket, így a terület élővilága az utóbbi évtizedekben is érintetlen maradt, az idelátogató horgászokon és kirándulókon kívül mások nem zavarták meg a természet csendjét.

Lápos terület Káposztásmegyer mellett (korábbi felvételek - 1995)

Az oxigénhiányos, pangóvizes lápi talajban az elhalt növényi részek nem bomlottak le szervetlen anyagokká, hanem a talaj mélyebb rétegeiben a kőszénképződés első lépéseként tőzeggé alakultak. A vastag tőzeglerakódásokat néhol az ember kitermelte és így kisebb nagyobb gödrök jelentek meg a területen. A magas talajvíz néhány hét alatt elárasztotta a mélyedéseket és így a terület kis tavakkal gazdagodott. A tavak kialakulását és a jellegzetes lápi növényzettel való benépesülését 1-2 éve még bárki nyomon követhette a Mogyoródi-patak és a vasút menti kavicsbánya tavak közötti területen. 1998 első félévében azonban az M0-ás autópálya építése miatt a terület bokorfüzeseit és fűz- nyárligeteit kivágták, a növényzetet az itt élő állatokkal együtt felégették. A tavaszi napsütésben, a Káposztásmegyeri lakótelep házaiból nézve apró ékkövekként csillogó tavacskákat több ezer köbméter földdel feltöltve tüntették el a föld színéről.

Az M0- ás autópálya építése Káposztásmegyer mellett 1998-ban.

A súlyos természetrombolástól csak két kis tó menekült meg egyelőre, amelyek határaitól néhány méternyire megálltak a buldózerek. A megmaradt élőhely a jelenleg horgásztóként működő, a Dunakeszi-alsó vasúti megállóval egyvonalban található kavicsbányatótól nyugati irányban a bányatavat kísérő gát túloldalán található. A gát oldalában rejtőzködő élőhely kiterjedéséről a gátról letekintve alkothatunk fogalmat. A tavakat sűrű bokorfüzesek és fűz-nyár ligeterdők övezik.

Dunakeszi tőzegtavak

Ha leereszkedünk a gát tövébe, akkor a fűzfák között vezető egyik ösvényen közelíthetjük meg a vizet. A sötét színű tőzeges talajon nedvességhez kötődő, nagy termetű, lágyszárú növényzet jelenik meg, amit magaskórósnak nevezünk. Az itt kialakuló magaskórós jellegzetes növénye a borzas füzike (Epilobium hirsutum), amelynek bíborpiros virágai júliustól szeptemberig nyílnak. a növény különlegessége a mélyen alsó állású, megnyúlt magháza, amelynek csúcsán díszlenek a sziromlevelek. Nagyméretű gömbszerű kórója sokáig díszíti a vízpartot. Gyakori még a feltűnő virágú réti füzény (Lythrum salicaria) és a fészekvirágzatú sédkender (Eupatorium cannabinum) amelyek ártereken és mocsarakban mindenütt gyakoriak.

Réti füzény

Sédkender

Fekete nadálytő

Kanadai aranyvessző

A növényi tápanyagokban gazdag, nitrogén dús talaj nemcsak a nagy csalán (Urtica dioica) terjedésének teremt alkalmat, de agresszíven terjeszkedő magaskórós gyomok is lábra kapnak, mint az Észak-Amerikából behurcolt kanadai aranyvessző (Solidagó canadensis). A nedvesebb részeken a fekete nadálytő (Symphytum officinale), és a mocsári gólyahír (Caltha palustris) is megjelenik és sások alkotnak zsombékokat.

Fűzbarkák a tó mentén

A fűzfák közül a fehér fűz (Salix alba), a csigolyafűz (Salix purpurea), a mandulalevelű fűz (Salix triandra), de a "gömbös bokorcsoportú" fűzláp fogyatkozó faja, a hamvas fűz (Salix cinerea) is megél itt. A bokorfüzesek mellett a 20-30 méteres magasságot is elérő fehérfűz (Salix alba), fehér nyár (Populus alba) és fekete nyár (Populus nigra) alkot fűz-nyár ligeteket. A fűzfák közé elegyedik a kányabangita (Viburnum opulus), amely ősszel érleli vérvörös terméseit.
A vízparti növényzetet főleg a nád (Phragmites australis) és a bodnározó gyékény (Typha latifolia) alkotja, de egyes partrészeken tömeges a tőzegpáfrány (Lastrea thelipteris) is.

Mocsári gólyahír

Nád és gyékény

Bodnározó gyékény

Tözegpáfrány a parton

A mocsári szegélynövényzeten júniusban jelennek meg a színpompás sásbogarak (Donaciinae).

Sásbogarak

Sásbogarak párzása

A nádszegély gyakori növénye az ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara), amely indás szárával felkapaszkodik a fűzfákra is, így több más növényfajjal együtt jellegzetes fátyoltársulást alkot.
A sekély, 20-40cm-es vízben kialakuló hínárnövényzetet főleg csillárkamoszat (Chara sp.) gyepek alkotják. Ez a teleptestű zöldmoszat bonyolultabb testfelépítése miatt a magasabbrendű hínárnövényekhez hasonlít, ami a felületes szemlélőt könnyen megtévesztheti. Ezenkívül fonalas zöldmoszatok és a forrásmoha (Fontinalaceae) alkot a tóban jelentős növénytömeget.
A tó gerinctelen állatvilága elsősorban a vízinövényzethez kötődik. A csillárkát elkerülik az általa kiválasztott kémiai anyagok miatt, ezért gyűjtéskor a fonalas zöldmoszatot és a forrásmohát érdemes átvizsgálnunk. Ezek sűrűjében gyakori az 5-10mm-es közönséges vízicsiga (Bithynia tentaculata), amely héjfedőt visel a lábán, ezért a házába visszahúzódva képes elzárni a ház bejáratát. A tóban gyakori még az éles csiga (Planorbis planorbis), a nagy tányér csiga (Planorbarius corneus), a karcsú csiga (Stagnicola palustris) és a nagy mocsárcsiga (Limnaea stagnalis)

Csillárkamoszat

Közönséges vízicsiga

Élescsiga

Nagy tányércsiga

Karcsú csiga

Nagy mocsárcsiga

Kiölthető szúróormányával támadja meg a puhatestűeket a csigapióca (Glossiphonia complanata). A piócára jellemző az ivadékgondozás, petecsomóit, és egy ideig a kikelt kis piócákat is hasoldalán magával cipeli, és megvédi.

Csigapióca

Csigapióca táplálkozása

Az ivadékgondozó csigapióca

A tó nyílt vízben lebegő kisrákjai (vízibolhák-Daphnia sp., kandicsrákok-Copepoda) mellett a növényzetben gyakoriak a bolharákok (Gammarus sp.) és a közönséges víziászkák (Asellus aquaticus).

Vízibolha és tartóspetéi

Kandicsrák és lárvája

Víziászka

Bolharák

A rovarlárvák közül a kétszárnyú lárvák élnek nagyobb egyedszámban a növényzetben. Közülük leggyakoribbak az eutrófizálódó partszegélyeken a nagy szervesanyagtartalmú víz indikátor (jelző) szervezetei, mint például a herelégy (Eristalis nemorum, Eristalis tenax) lárvák, a redősszúnyog (Ptychoptera sp.), az árvaszúnyog (Chironomida sp.) és a katonalégy (Stratiomyidae) lárvák.

Herelégy lárvák a vízfelszínen

Herelégy lárva

Herelégy báb

Herelégy

Redősszúnyog lárvák. A légzőcsövükben két tracheaszál fut.

Redősszúnyog lárva testvége

Árvaszúnyog lárvák

Árvaszúnyog petecsomó

Katonalégy lárva

A fonalas zöldmoszatban gyakoriak a kistermetű csibor (Hydrophilidae sp.) és csíkbogár (Dytiscidae sp.) fajok, de a tóban a sárgaszegélyű csíkbogár (Dytiscus marginalis) és az óriás csibor (Hidrous piceus) is.

Csibor az aljzaton és légvétel közben

Óriáscsibor és petetutaja

Óriáscsibor lárva borsókagylóval táplálkozik

Óriáscsibor lárva borsókagylóval táplálkozik

Csikbogár

Sárgaszegélyű csíkbogár

Sárgaszegélyű csíkbogár ebihalat zsákmányol

Sárgaszegélyű csíkbogár ebihalat zsákmányol

Sárgaszegélyű csíkbogár lárva rágói

Sárgaszegélyű csíkbogár lárva ebihalra támad

A szitakötő lárvák (közönséges szitakötő-Sympetrum vulgatum és laposhasú acsa-Libellula depressa) az aljzat közelében vadásznak iszaplakó férgekre és árvaszúnyog lárvákra.

Fonálféreg

Kevéssertéjű gyűrűsféreg

Közönséges szitakötő lárva

Közönséges szitakötő

Párzó laposhasú acsák és lárvájuk

A vízfelszín közelében gyakoriak a légkörből lélegző csípőszúnyog (Culex sp.) lárvák és a hanyattúszó poloska (Notonecta sp.).

Csípőszúnyog lárvák és bábok

Hanyattúszó poloska

A vízfelszínen mindenfelé gyakoriak a molnárkák (Gerris sp.) és a partközeli részeken a parti poloskák (Saldidae sp.) és az 1mm-es vízi ugróvillások (Podura aquatica) tömegei.

Molnárka

Vizfelszínen élő Microvelia poloskák

Ugróvillások a vízfelszínen

Közönséges hidrák

A vízbehullott fűzleveleken élnek a kisrákokra vadászó közönséges(Hydra vulgaris), és zöldhidrák (Chlorohydra viridissima).

Bolharákot és vízibolhát zsákmányoló közönséges hidra

Bimbózó közönséges hidra

Zöld hidra

A tó védett gerinctelen állata az orvosi pióca (Hirodo medicinalis). Az orvosi pióca a zsákmány közelségét a víz mozgásából vagy a talaj rezgéséből érzékeli és kígyózó úszással indul el felé. Nemcsak meleg vérű állatokon, hanem békákon is élősködhet, de ivarérettsége előtt mindenképpen kell emlős vagy madár vért szívnia. Az orvosi pióca színe igen változatos, néha díszes mintázatú. A sárgászöld hasoldal, fekete foltokkal tarkított. A hasoldal szélein fekete sáv van, amely a háti rész sárga szegélyével érintkezik. A zöldesbarna hátoldalon rozsdabarna sávok futnak, melyeket fekete foltok szakítanak meg. Ez eredményezi az állat márványozott mintázatát.

Orvosi pióca

Orvosi pióca

Az orvosi pióca az állkapcsos nadályok (Gnathobdellidea) rendjébe tartozik. A névadó álkapcsok, három, a szájüregben található félhold alakú fogazott képződmények, amelyekkel a pióca 1-2 mm mély Y-alakú sebet fűrészel a zsákmány bőrébe. Innen szívja fel izmos garatja segítségével a vért, miközben véralvadás gátló anyagot, hirudint juttat a sebbe, mely így a szívás után is még sokáig vérzik. A vér a pióca gyomorbél ágaiban raktározódik.

Az orvosi pióca állkapcsai és gyomorbélágai

A tó vizébe az évek során sok korhadó ág és fatörzs került, amelyek a megtelepedéshez kiváló aljzatot biztosítanak az édesvízi szivacsok (Demospongia) és a mohaállatok (Bryozoa) számára. Ezek a helyhezkötött élőlények az ágak vízbemerülő részén alkotnak sárgás, barnás telepeket. Jelenlétük a láp tiszta vízének egyértelmű indikátora. A telepes testű állatok ősszel elpusztulnak és csak speciális szerveik élik túl a telet, amelyekből tavasszal újraképződnek. A szivacsok esetében ilyenek a fatörzseket borító 1mm-es narancssárga gyöngysarjak és a mohaállatok vízfelszínen úszó fekete tartóspetéi, mely utóbbiak csak tavasszal emelkednek fel a pusztuló telepből, hogy szétsodródva a vízen, hozzájáruljanak a faj elterjedéséhez.

Zöld hidra tapogatói

Tavi szivacs

Tavi szivacs gyöngysarjai

Tavi szivacs váztűi

Elágazó mohaállat telep

A mohaállat tapogatókoszorúja

Csillóborítás a tapogatókon

Mohaállat tartóspetéi

Pettyes gőtelárva

A gazdag gerinctelen állatvilág mellett a terület gerinces állatokban is gazdag. A tóban főleg naphalak (Eupomotis aureus) és keszegfélék élnek, de a védett kétéltűeket is több faj képviseli. A farkos kétéltűek közül a pettyes gőte (Triturus vulgaris), míg a békák közül a kecskebéka (Rana esculenta) él a tóban. Tavasszal a tóba petéznek a környéken élő barna- (Bufo bufo), és zöldvarangyok (Bufo viridis) is.

Kecskebéka

Párzó barna varangyok

Vízisikló

Horgásztó

A hüllők közül a parti növényzetben tovakúszó vízisiklóval (Natrix natrix) és a vízben heverő fatörzseken sütkérező mocsári teknőssel (Emys orbicularis) találkozhatunk. A terület madárkülönlegessége a csodálatos színekben pompázó jégmadár (Alcedo atthis ispida), amely a víz fölé benyúló nagy fűzfaágról figyeli a kis halak mozgását a tóban. Ez a kicsinytestű halászmadár olyan jól érzi magát itt, hogy gyakran itt is telel át.