Részlet a Magazin januári lapszámából.

Henk testvér filozófusi nyugalommal vette tudomásul, hogy váltás ruha nélkül maradt. Alig néhány órája tette ki a helikopter Új-Guineában, a Foja (Gauttier)-hegység őserdei tisztásán. Másfél kilométer magasan húzódik ez a vidék, bolygónk egyik legnehezebben megközelíthető tája. Épp csak elhalt a rotor zaja, amikor Henk rádöbbent: iszákját a gépen felejtette, ezért hát a következő három hétben a sebtében magára húzott farmernadrággal, rövid ujjú rózsaszín inggel, vászonkalappal és gumicsizmával kell beérnie…

Henk van Mastrigt mindezek dacára végtelenül boldog. Óvatosan lépdel a lápfolton, piros hálójával időnként a fölröppenő, ékszerként ragyogó lepkék felé suhint. „Gyertek csak, ne féljetek!” – suttogja vaskos holland akcentusával angolul, ha sikerül egyet-egyet elkapnia. Egyszer csak megtorpan, kigombolja sliccét, s terjedelmes „pisicsalit” helyez el a terepen. Régóta tudja ugyanis, hogy a lepkéket ellenállhatatlanul, mágnesként vonzzák a vizelet ásványi anyagai. Henk fráter most hirtelen meglát egy közepes méretű lepkét. Elkapja, s tompa végű csipeszével széttárja szárnyait – az éjfekete alapon hófehér J betű virít. „Ó, remek, remek! Egészen biztosan új faj!”– mormolja révülten, közben ősz szakáll keretezte arca széles mosolyra húzódik. Henk a ferencesek világi közösségének tagja, laikus testvér. Nem szerzett egyetemi diplomát, nem is fölkent biológus – viszont több évtizede tanulmányozza Nyugat-Új-Guinea lepkéit. Nincs ember, aki a helyi rovarnépséget jobban ismerné.

 Beköszöntött az esős évszak, a békák örömódát zengenek. Harsány nótájukra vadászik magnójával az ausztrál kutató, Paul Oliver laboratóriumnak berendezett sátra mellett a Foja-hegységben. A vadvilágot éltető mindennapos felhőszakadás igencsak megkeserítette az expedíció tagjainak életét: kilométereket kellett caplatniuk a sártengerré dagadt ösvényeken, hogy eljussanak kutatási területükre.

Új fajhoz tartozik, akkor az úgy is van! Új rovar pedig úgy kaphat helyet a tudományos lajstromban, ha befogott példányait tüzetes vizsgálat céljából eljuttatják egy múzeumba, s Henk testvér közreadja a leírását valamelyik rovarszaklapban. „Odanézzen, ott az új mézevő!” – bök oldalba Henk, és a lápfolt peremén magasodó haragoszöld növényfal felé mutat. Csakugyan: az egyik bokor szélén középtermetű madár csemegézik a gyümölcsökből. Tolla sötét színű, feje oldalán narancsszínű bőrlebeny. Szóval ilyen a narancsképű mézevő! Mert a Melipotes carolae egyedül itt, a Foja-hegységben honos – s eddig legföljebb maroknyi kutató láthatta hús-vér mivoltában.

Új-Guinea, a földkerekség második legnagyobb szigete még a sokat látott, harcedzett természetbúvároknak is alaposan föladta a leckét. Rendkívül tagolt, sűrű vadon borította tájai „már-már áthatolhatatlan akadályt képeznek az ismeretlen belső vidékek határán” – írta róla Alfred Russell Wallace tudós és fölfedező, aki addigra már jó néhány zord, barátságtalan vidéken megfordult. S bár a sziget magaslatait apránként földerítették már a kutatók, a Foja völgyei, szirtjei, borotvaéles hegygerincei, végeláthatatlan dzsungelei nem adták meg könnyen magukat. Az első használható adatok viszonylag későn, 1979-ben, majd 1981-ben futottak be, Jared Diamond biológustól. Azután 2004-ben, a Foja felett átrepülve, Bruce Beehler ornitológus észrevett egy kicsiny láprétet, ahol csak cserjék, fűfélék nőttek. Végre egy zsebkendőnyi hely, ahová letehették a helikoptert! Ezután, 2005-ben kezdődhetett meg a Beehler vezette első nagyszabású tudományos felmérés a Foja-hegységben.

 Számítógéppel rajzolt szörnyre hajazó araszolólepke

A Conservation International természetvédő szervezet gyorsértékelő programot (ci rap) indított a fajokban különösen gazdag területek megóvására, majd e program keretében egy háromhetes expedíció temérdek új fajt talált. Köztük ismeretlen emlősöket, növényeket, tucatnál több békát, s a narancsképű mézevőt is – ez utóbbi azért is fontos, mert legutoljára 1950-ben írtak le új madárfajt Új-Guineán.

Henk a maga részéről közel harminc lepkét gyűjtött be, melyek korábban nem látott fajok képviselői lehetnek. Henk testvér azután a második rap-expedíció tagjaként 2008 novemberében újra eljutott a Foja-hegységbe, de ezúttal (mint láttuk) a cókmókja nélkül. Szerencsére azonban nem kellett három hosszú hetet ugyanabban a hacukában eltöltenie, mert csapattársai fölruházták. Bajban is lett volna, ha nem segítik ki a többiek, hiszen az idő nagy részében istentelenül zuhogott! Még a bőséges ruhatárral érkezők is átázott ingben és csatakos nadrágban-zokniban dolgozták végig a napokat.

Aranyvállú kúszókengurut (Dendrolagus pulcherrimus) zsákmányolt a fényképezőgép infracsapdája – eddig csak néhány szerencsés tudós láthatta e fán lakó apró erszényest. Habár Új-Guinea többi részén már megtizedelték és elvették élőhelyeit, a Foja-hegységben még menedékre lelt veszélyeztetett faja.

Kellemes-e vagy sem, de az új-guineai őserdő fajokban tobzódó élővilágát, a fák törzsét-ágait ellepő mohákat, harasztokat és a társaikat szipolyozó élősdi növényeket (epifitonokat) ez az özönvíz élteti. S mivel mérgeskígyó és maláriaszúnyog már nemigen fordul elő odafent a hegyen, a Bog Camp („Láptábor”) lakóinak inkább csak attól kellett tartaniuk, hogy hirtelen rájuk zuhan egy ólomnehéz ág. Mert a lucskosra ázott epifitonok súlya alatt egyre-másra törtek-roppantak a fák…