Igazi tudományos szenzációnak számít „Ardi”: az Etiópiában talált Ardipithecus ramidus. A maga 4,4 millió éves korával ő a legősibb hominida, és időben ő áll legközelebb az emberek és csimpánzok, feltehetően 6–7 millió évvel ezelőtt élt közös őséhez.

15 év kutatásait összegzi az a tizenegy tanulmány, amely a világ egyik legtekintélyesebb tudományos folyóirata, a Science különszámában látott napvilágot. A publikációk „Ardival” a legújabb és legnagyobb tudományos szenzációt jelentő Ardipithecus ramidussal foglalkoznak.

A maradványokat az Etóp fővárostól 230 kilométerre északkeletre fedezték föl az Afar-medence Awash-régiójában. Az Afar-háromszög a kelet-afrikai árokrendszer legészakibb része a fekete kontinensen. A depresszió vulkánok és szerkezeti mozgások formálta felszíne szárazföldi üledékgyűjtő terület. Az Ardipithecus ramidus mellett ezen a területen találták meg a „Lucy" névre keresztelt Australopithecus maradványait is.

Az első maradványokat 1994-ben fedezték fel Etiópiában, a fővárostól, Addis Abebától 230 kilométerre északkeletre, az Afar-medencében, két évvel azt követően, hogy a területről előkerült egy felső zápfog, amelyet addig egyik őslényhez sem tudtak párosítani. Az 1994-es maradványtöredékek alapján új fajt határoztak meg. Az ásatások során egyre több csonttöredék került elő, összesen 36 egyed különböző maradványai. Az egyik nőstény egyednek mintegy 125 különálló csontdarabját azonosították, köztük olyan fontosakat, mint a kéz- és lábujjak, karok, lábak, fej- és fogmaradványok. Ő lett „Ardi”, a hominidák legújabb híressége – s egyben az eddig megtalált legősibb emberféle.

Az A. ramidus rekonstruált csontváza

A csontokat bezáró üledékek radiometrikus kormeghatározása szerint az Ardipithecus ramidus 4,4 millió évvel ezelőtt élt, tehát több mint egymillió évvel idősebb a kb. 3,2 millió éves „Lucynél”, a leghíresebb Australopithecus leletnél, amely egyébként szintén ezen a területen, az Ardipithecus lelőhelytől alig 75 kilométerre került elő az 1970-es években.

„A mostani lelet megváltoztatja a Homo sapiens evolúciójáról vallott nézeteinket" – emelte ki Owen Lovejoy, az Ohio állambeli Kent Állami Egyetem munkatársa. Lucy megtalálásakor a paleoantropológusok azt feltételezték, hogy a Homo sapiens a hominidák legkorábbi tagjaiból, az Australopithecusokból fejlődött ki. Az Ardipithecus azonban az emberfélék egy még korábbi evolúciós szakaszát jelenti, amely minden eddigi felfedezésnél közelebb áll az emberek illetve a mai emberszabású majmok valószínűleg 6–7 millió évvel ezelőtt élt közös őséhez.

„Ardi”

„Ardi nem a közös ős, de hozzá a legközelebbi, amelyet valaha képesek leszünk felfedezni" – vélekedett Tim White, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora.

A leletek alapján „Ardi” mintegy 1,2 méter magas és nagyjából 50 kilogramm súlyú nőstény volt. A maradványok tanúsága szerint a hímek és nőstények közt nem volt számottevő a méretkülönbség.

Az állat sem a mai emberekre, sem az emberszabású majmokra nem hasonlított. Igazi átmenetet jelentett, ami megmutatkozik mozgásában is. A medencecsontok vizsgálatából kikövetkeztették, hogy farizmainak elhelyezkedése olyan volt, amely alapján a földön két lábon járt. Lábai elég erősek voltak a járáshoz, ám öregujjával „fogni" is tudott. Azonban rövid volt a tenyere és hajlékonyak az ujjai. Vagyis képes volt csimpaszkodni, és négy végtagja segítségével a fákon közlekedni, ám karja-lába hosszából arra lehet következtetni, hogy nem töltött túl sok időt a fákon. Nem mozgott tehát olyan ügyesen odafönn, mint a csimpánzok, viszont velük ellentétben nem négy lábon, hanem már két hátsó lábán gyalogolt. Tipikus mozaikevolúció ez tehát, amely fokozatos átmenetet mutat a fákon ügyesen közlekedő majmok, és a felegyenesedett, földön járó ember között.

Az A. ramidusszemfogának digitális képe (középen; felső sor) a csimpánzéval (jobboldalt) illetve az emberével (baloldalon) összehasonlítva nem utal erős csoporton belüli agresszióra. A vizsgálatok alapján a populáció hím egyedei meglehetősen kooperatívak voltak. A szemfogak vizsgálata (alsó sor) az A. ramidus esetében vékonyabb zománcréteget mutatott ki. Ez a csimpánzokhoz képest eltérő étrendre utal.

A mozaikos fejlődést más antropológiai jegyek is magukon viselik. A lénynek majomszerű pofája volt, felső szemfogai viszont inkább a modern emberére hasonlítottak, mint a főemlősökére. Fogzománcának vizsgálata arra enged következtetni, hogy változatos volt az étrendje: főleg gyümölcsöket fogyasztott, diófélét és magvakat, de a leveleket sem vetette meg. Koponyájának egyéb jellemzői, például szemöldökcsontjai is meglehetősen különböztek a csimpánzokétól. A koponyába belépő, illetve onnan kilépő nagy erek és idegek egymáshoz való viszonya azt mutatja, hogy „Ardi" agya a modern emberhez hasonlatosan helyezkedett el, s így lehetőség volt a vizuális és térérzékelésért felelős területek növekedésére.

A lelőhely területe ma sivatag-félsivatag. Az itt élő félnomád pásztorok közül sokan bekapcsolódtak az ásatási munkálatokba.

Az Afar-medence ma sivatagos-félsivatagos terület, azonban 4,4 millió éve ligetes, erdős szavanna volt, ahonnan az előember maradványokon kívül számos más gerinces állat kövületét tárták föl a kutatók, így 29 madár- és 20 kisemlős-faj fosszíliáit.