A Szapolyaiak királyi rezidenciája volt a tokaji vár

 

Egy különleges, többszintes kőhíd, és az egyik bástya régészeti feltárást végezték el idén nyáron a tokaji várban, ahol Makoldi Miklós vezetésével dolgoztak az archeológusok. A kutatások nem csak a jelenleg víz alatt található falak fontosságára, de a korabeli várépítészet jellegzetességeire is rávilágítanak.

A Bodrogköz hajdani csücskében, a Tisza és Bodrog mai torkolatától 1 kilométerrel északabbra elhelyezkedő tokaji Rákóczi vár régészeti kutatása 2007-ben kezdődött meg. Azelőtt semmilyen hasonló kutatás nem folyt a területen, így annak pontos helyzete, kiterjedése sem volt ismert, mindössze egy valaha létezett ágyúkazamata (Merítő-bástya) egyetlen még földfelszín fölött lévő lőrése hirdette az utókor számára az erősség délnyugati sarkának helyét.

A Tokaj város főterétől légvonalban alig 1,5 kilométernyire lévő vár kutatása az elmúlt két évben viszont nagyot haladt előre – több fontos épületet, várfalat sikerült azonosítani. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az erődítményről számos 16-17. századi metszet, alaprajz, illetve látkép maradt fenn, az írásos forrásokat pedig 1995-ben Détshy Mihály foglalta össze a Tokaj Várostörténeti Tanulmányok II. kötetében.

Ezen források segítségével, már 2007-ben azonosítani tudták a vár keleti ágyútornyát – az 1530-as években épült „Vasaló-bástyát”; a külső vár délnyugati sarokbástyájának ágyúkazamatáját – „Merítő-bástya” – amelyről kiderült, hogy valószínűleg a Némethy Ferenc által az 1550-60-as évek körül kiépített külső vár egyik ó-olasz bástyája; a belső várban pedig a legkorábbi épület, a lakótorony alapfalait, illetve a belső vár kerítőfalának északkeleti rondelláját találták meg.



A 2007-es évad ásatásai tájékozódó jellegűek voltak, céljuk inkább az épületek azonosítása volt, de a régészek nem törekedtek a stratigráfiai helyzet meghatározására – tehát lényegében csak a falak tetejét bontották ki.

2008-ban ezzel ellentétben arra törekedtek, hogy a már ismert tények tudatában, célzott módon, újabb épületek pontos helyzetét tudják meghatározni. Ennek köszönhetően kevesebb épületet azonosítottak, viszont megdöbbentően sok 16-17. századi lelet került felszínre. Ekkor főképp a belső vár területére koncentráltak. Az év legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült megtalálni a keleti ágyútorony bejáratát, illetve azonosították az ágyútornyot és a belső várat összekötő 7,5 méter széles kőhíd maradványait, illetve a belső vár keleti palotaszárnyának keleti falát. Továbbá kutattak a korai lakótorony belsejében is, ahol megtalálták a korabeli padlószintet is.

A váratlan meglepetést ekkor a nyugati palotaszárny kutatása szolgáltatta, ugyanis ott több fő és osztófalat is azonosítani tudtak – és ezen falakon belül 4 temetkezésre bukkantak, számos reneszánsz épületfaragvány, aranyozott lószerszámdísz, illetve üvegkehely fém talptöredékének társaságában. A szakemberek szerint ezen leletek talán az eddig azonosítatlan palotakápolna közelségére utalhatnak. Továbbá a belső vár déli részén több mint 40 darab gótikus épületfaragvány, illetve a kerítőfal délkeleti rondellája is előkerült, amelyet a 17. században lőportoronnyá alakítottak.

Az idei ásatásokat a régészek július 20-án kezdték meg, és terveik szerint az ásatási engedélyben meghatározott időhatárig, azaz november 15-ig dolgoznak ott. Ennek keretében eddig a külső vár keleti ágyútornyánál (Vasaló bástya) a kőhíd kutatását folytatták, ahol a híd falán szakállaspuskának való, közös torokból induló kétágú lőréseket találtak. Mivel ezek a lőrések a Vasaló bástya kő küszöbének szintje alatt találhatóak, a hídnak volt egy olyan szintje is, amely a tényleges járószint alatt helyezkedett el és arra szolgált, hogy a belső vár vizes árkát felügyelet alatt tartsa.



Ez viszont azt is jelenti, hogy a kőhíd még akkor épült, amikor a belső vár árkában víz volt – sőt amikor ezt a vizet még ténylegesen védeni is kellett – valószínűleg tehát akkor, amikor a külső vár még nem létezett. Lehetséges, hogy a kőhíd a keleti ágyútoronnyal egyidős, annak ellenére, hogy Zsámboky János 1565-ös metszetén egyértelműen fahíd vezet a Vasaló bástyához.

Természetesen nem zárható ki, hogy létezett egy korai fahíd is, de logikusabbnak tűnhet az a lehetőség, hogy a monumentális ágyútoronyhoz nem lehetett megterhelő egy fedett kőhidat építeni, 1,1 méter vastagságú falakkal, amin az átjárás mégiscsak biztonságosabb, mint egy nyitott, gyúlékony anyagból épült, könnyen szétlőhető fahídon. Könnyen elképzelhető, hogy a 14 méter hosszú, 7,5 méter szélességű, feltételezhetően kazettás szerkezetű kőhíd a keleti ágyútoronnyal egyszerre épült, azaz az 1530-as évekből való.

Az idei feltárás során az is kiderült, hogy a híd inkább tekinthető egy önálló épületszárnynak – attól eltekintve, hogy mikor épült. A 17. századi metszetekről a szakemberek már korábban is tudták, hogy valószínűleg több emelet magas lehetett, az idei ásatás viszont egy olyan szintjét hozta felszínre, ami a Vasaló bástya kő szintjének küszöbe alatt található egy emelettel. Lényegében tehát nem is hídról, hanem egy többszintes összekötő épületszárnyról beszélhetünk, amelynek lőrései a várárok védelmét szolgálták.