Az Európai Unióban, így Magyarországon is - főleg a növekvő stressz, az emberi kapcsolatok elszemélytelenedése és a fokozott leterheltség miatt - az utóbbi években egyre többeket érint az úgynevezett kiégés-szindróma, amely később esetleg súlyosabb problémához, például depresszióhoz vezethet. Sokszor a páciensek fel sem ismerik, hogy komoly pszichológusi segítségre lenne szükségük. Mik a betegség tünetei, hová fordulhatunk segítségért, és milyen megelőzési lehetőségek vannak?  

getMultiCimke()

Mi a kiégés-szindróma?

A kiégés-szindróma krónikus érzelmi megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, érzelmi és mentális kimerülés, amely a reménytelenség érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív érzelmek jellemeznek.

A kiégés-szindrómát egyre komolyabban veszik a szakemberek, aminek markáns jele, hogy Németországban hivatalosan is betegségnek ismerték el a közelmúltban. A kórkép súlyosabb, előrehaladottabb fázisában munkaképtelenséget is okozhat, ezért ilyenkor az egészségbiztosítóknak fizetniük kell - erről már érvényes bírósági ítélet is született az országban.

A kiégés-szindróma tünetei és jellemző előfordulása

A Berkeley Egyetem munkapszichológusai 1990-ben egy több mint 4000 személyen végzett átfogó vizsgálatot publikáltak kiégés-vizsgálataikról. Ennek alapján kijelenthető, hogy az elsősorban emberközpontú foglalkozást végzőket (humán szolgáltatásban érdekeltek, egészségügyi dolgozók, tanárok, szociális munkások) érinti a megbetegedés, amely alapvetően három-tünettel jellemezhető: érzelmi kimerülés, elszemélytelenedés, az élet több területén pedig a teljesítmény csökkenése.

Ezek a tünetek azonban más foglalkozást végző munkavállalóknál is megjelentek az utóbbi időben, így elmondható, hogy az újságíróknál a napi cikkírás, tévéseknél a riportkészítés, értékesítőknél, vállalkozóknál és cégvezetőknél pedig a mindennapi szigorú elvárásoknak való megfelelni akarás okozhat kiégés-szindrómát.

A tünetegyüttes kialakulásában kulcsszerepet játszanak a munkakörnyezet stresszt okozó tényezői (kevés motiváció, kismértékű munkahelyi elégedettség) és az érzelmi túlterheltség. A tanulmány szerzői ezen kívül kiemelik, hogy az érintett betegeknél testi, érzelmi és szellemi kimerülés egyaránt előfordulhat a kórkép tüneteként. Testi szinten ugyanis krónikus fáradtság, gyengeség, rossz közérzet, érzelmi szempontból reménytelenség, levertség lehet jelelmző, s emellett az érintettekben negatív beállítódás alakul ki önmagukkal, a munkával és általában az élettel szemben.

"A kiégés-szindróma létezése és elfogadottsága egyetlen uniós országban, így Magyarországon sem kérdőjeleződik meg, azonban a BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) -rendszerben fődiagnózisként még nem használható" - mondta kérdésünkre Surján György, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet főosztályvezetője. "Néhány másik hasonló tünetegyüttes, mint például az akut stressz-szindróma vagy a poszttraumatikus stressz-szindróma azonban igen hasonló szimptómákat okoz - és a BNO-rendszerben fődiagnózisként szerepel -, így az orvosok betegeiket ezeken a kódokon jelentik be. Ezért minden a kiégés-szindrómával rendelkező páciens megfelelő ellátásban részesül" - mondta a szakértő.

Surján fontosnak tartotta még kiemelni, hogy a betegség előfordulásának pontos arányáról Magyarországon, illetve általában az Európai Unióban jelenleg nem rendelkezünk adatokkal, de a nemzetközi tendenciák és felmérések arra utalnak, hogy sajnálatos módon pár éven belül eben a régióban is sokkal több hasonló tünettel rendelkező pácienst fognak regisztrálni. Általános változás még, hogy a régebben elsősorban a 40 év felettieket érintő betegség a munkahelyi követelmények szigorodása miatt mára a 30 év felettieket is veszélyezteti, és egyre fiatalabb korosztályokban jelenik meg.

Nálunk főleg az orvosok, nővérek és a tanárok érintettekA kiégés-szindróma Magyarországon elsősorban az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok között fordul elő. Az eddigi egyetlen felmérést orvosok körében a Magatartástudományi Intézet egyik kutatócsoportja végezte el. A vizsgálatba bevont 187 orvos és egyéb egészségügyi dolgozó több mint 60%-ánál a kiégés-szindróma valamelyik jellegzetes tünete jelentkezett, s 33%-uknál jelentős teljesítménycsökkenést tapasztaltak a munkahelyen. Nemzetközi összehasonlításban (svájci, finn, francia, amerikai és brit vizsgálatok) ezek az eredmények rendkívül hasonlóak voltak.
Az érzelmi kimerülés elsősorban a női egészségügyi munkavállalókra, míg az elmagányosodás, elszemélytelenedés a férfi orvosokra volt inkább jellemző. A tanulmány egyik legfigyelemreméltóbb eredménye ezenkívül az, hogy a kiégés-szindróma előfordulása minden esetben egyenes arányú kapcsolatot mutatott a rossz egészségmagatartással (helytelen és rendszertelen táplálkozás, mozgásszegény életmód), a munkahelyi stressz erősödő jelenlétével, illetve az alacsony erkölcsi és anyagi megbecsültséggel. Ez is arra utal, hogy egy komplex, sok tényezőt magába foglaló kórképről van szó.
A kutatócsoport jelenleg is végzi vizsgálatait, s az orvosoknál kapott eredményeket szeretnék összehasonlítani a pedagógusok és más segítő foglalkozású személyek körében végzett felmérések tapasztalataival.

Dr. Plette Richárd, az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet (OMFI) Munkalélektani Osztályának pszichológusa ezzel kapcsolatban azt a felvilágosítást adta, hogy először - amennyiben erre lehetőségünk van - a munkahelyünkön lévő foglalkozás-egészségügyi centrumokhoz kell fordulnunk. Ezek a néhány nagyobb cégnél már meglévő központok azért nyújtanak jó terápiás kezelést, mert a betegség komplex természetének megfelelően pszichológus, orvos és mentálhigiénés szakember is segítségünkre lehet a mielőbbi gyógyulásban. "Akinek a munkahelyén nincs ilyen lehetőség, az háziorvosától érdeklődjön a terápiás lehetőségekről, aki a megfelelő szakemberhez irányítja. Nagyon fontos kiemelnünk, hogy a kiégés-szindróma következményeként súlyos depresszió, túlzott alkohol- vagy kábítószerhasználat is sok esetben előfordul. A legfontosabb teendőnk tehát elsősorban a kórkép létrejöttének tudatos megelőzése, ha pedig a betegség mégis létrejött, felértékelődik a közvetlen környezet és a család figyelme és segítsége" - mondta a szakértő

A kiégés-szindróma megelőzésének lehetőségeiA szindrómával kapcsolatban a legfontosabb a megelőzés - olvasható Prof. Dr. Morvai Veronika, a Semmelweis Egyetem Munka- és Környezet-egészségtani Tanszék vezetőjének tanulmányában. Mivel a kiégés-szindróma elsősorban egészségügyi dolgozóknál és pedagógusoknál jelentkezik, ezért nagyon fontos ezeken a munkahelyeken a támogató rendszerek kiépítése: folyamatos esetmegbeszélések, szakmai továbbképzések, kommunikációs gyakorlatok, valamint a kollegiális konzultáció megléte. Kiemelkedő jelentőségű továbbá, hogy a munkatársak figyeljenek egymásra, változatos programokat próbáljanak szervezni a munkahelyi elfoglaltságokon kívül is. A munkavállalóknak biztosítani kell beosztottaiknak a megfelelő anyagi elismerést, az önmegvalósítás lehetőségét, és hogy a személyes motiváció egy-egy adott feladattal kapcsolatban ne vesszen el. Az orvosok és pedagógusok esetében különösen nagy rizikófaktor lehet, hogy túlterheltek és nem kapják meg munkájukhoz a szükséges támogatást. Az érintett segítő foglalkozásúaknak és a felsorolt többi érintett szakma képviselőinek pedig saját életükben is fontos biztosítaniuk a mindennapi változatosságot, mind a tevékenységek, mind pedig az egészségmegőrzés körében. Amennyiben erre lehetőség van, teremtsük meg magunknak a lelki feltöltődés lehetőségét (akár fizetés nélküli szabadság felhasználásával), valamint válasszuk szét a munkát és a magánéletet. - olvashatók a "jó tanácsok" a tanulmányban.

A szakértők véleményét összegezve elmondható, hogy a kiégés-szindróma egy egyre többünket érintő kórkép. Kialakulásának központjában az irreális munkahelyi elvárások, a növekvő stressz, a fokozott leterheltség, illetve az alacsony erkölcsi és anyagi megbecsültség állnak. A tünetegyüttesből való kiút az életmód és az önmagukról való gondolkodás átszervezése, az önismeret bővítése, a saját igények, értékek, célok és elköteleződések felismerése által lehetséges, s gyógyítása komplex terápiát igényel.