A hét csillagászati képe - A holdbéli Duna és Tisza nyomában 2010. január 03., vasárnap | 2010/01. hét

Az Aristarchus-kráter az Oceanus Procellarum legmarkánsabb alakzata, magas albedójú, ezért rendkívül fényes belső sáncfalainak köszönhetően, éles szemű emberek még szabad szemmel is azonosíthatják a holdkorongon. Szehofner József és Papp András 2009.11.28-i digitális felvétele nem sokkal a holdbéli napkelte után ábrázolja ezt a 40 km-es krátert, de már így is rendkívül feltűnő látvány. A nyugati belső sáncfal teraszos szerkezete miatt a kráter tényleg egy római amfiteátrumra hasonlít, mint ahogyan Peter Greko a The Moon and How to Observe It című könyvében állítja (Springer, 2005). Az Aristarchus egészen fiatal, korát a geológusok mintegy 300 millió évesnek becsülik. A kráter mélysége 3000 méter, sáncfalai viszont csak néhány száz méterrel emelkednek a környező terület fölé. Egy apró központi csúccsal is rendelkezik, de ez csak magasabb napállásnál válik láthatóvá. Az Aristarchus-krátertől északnyugatra (a képen balra) egy paralelogramma alakú magaslatot látunk, két kicsiny kráterrel a tetején. Ez a „Wood foltjának” nevezett terület (Wood’s Spot), mely vizuálisan narancsos árnyalatúnak tűnik.

Ha innen keletnek vesszük az utunkat (a képen egyenesen felfelé), akkor egy félig elsüllyedt, „C” alakú, öreg romkráter találunk, a Prinzet. Ettől a krátertől északra (a képen balra) láthatjuk a Prinz-rianásokat, és bár kevésbé kontrasztosan, de mégis jól felismerhetően az Aristarchus-rianások egy részét. A Duna vonalát a Prinz-rianás legnyugatibb és egyben legmarkánsabb ága rajzolja ki, míg a Tiszát az Aristarchus-rianás legkeletibb ágával feleltethetjük meg. Ezekhez a rianásokhoz legalább 150 mm-es kiváló leképezésű optika szükséges, tapasztaltabbak ennél kisebb műszerrel is sikerrel járhatnak. Egy magyar amatőrcsillagász számára felemelő érzés ezeknek a rianásoknak az észlelése, mert tényleg kísértetiesen hasonlítanak legnagyobb folyóinkra. A hasonlóságot Hédervári Péter kislánya, Györgyi vette észre. Az 1970-es kiadású, A Hold és meghódítása című könyvében Hédervári Péter részletesen ír erről a hasonlóságról.

Néhány szóban a kép készítésének körülményeiről. A távcső Szehofner József tulajdona, egy kiváló leképezésű Orion tükörrel szerelt 250/1600-as Newton. A DMK 41BF02-es kamera viszont Papp Andrásé. A képfeldolgozás az átlagolásig András munkája, az élesítést és kozmetikázást József végezte el. Egy igazán szép példa a csapatmunkára. Gratulálunk!

Szöveg: Görgei Zoltán