A hangyák dolgozói – tényleges koruktól függetlenül – pontosan fölmérik a még várható élettartamukat, és ahogy csökkennek hátralévő napjaik, inkább vállalnak kockázatosabb feladatokat.

A társas rovarok – amilyenek a hangyák, a méhek és a darazsak – dolgozói a koruktól függően váltják a feladatokat. Az idősebb dolgozók végzik a kockázatosabb, fészken kívüli élelemgyűjtögetést, míg a fiatalabbak látják el a biztonságosabb belső karbantartói-gondozói feladatokat. Ez a finomhangolás a dolgozók átlagos élettartamának meghosszabbításával növeli a kolónia rátermettségét. Eddig senki sem tudta azonban, hogy vajon a hangyáknál megfigyelhető munkamegosztást az életkorral összefüggő élettani változások váltják-e ki vagy valamilyen más mechanizmus.

Ennek kiderítésére Dawid Moron és munkatársai a lengyelországi Jagelló Egyetemen 11 laboratóriumi hangyakolóniát létesítettek a görbecsápú hangya (Myrmica scabrinodis) fiatal dolgozóiból. Mindegyik kolóniában mesterségesen csökkentették a hangyák felének várható élettartamát vagy úgy, hogy szén-dioxidnak tették ki őket, amely savanyítja a vérüket és károsítja az idegrendszerüket, vagy pedig fölsértették a testfelületüket, így fogékonnyá tették őket a fertőzésekkel szemben. Ezeket a hangyákat színes festékpöttyel jelölték.

Az öthetes követési időszak alatt a jelölt hangyák korábban és gyakrabban kezdtek gyűjtögetni a kolónián kívül, mint a kezeletlen nővéreik. Ez arra utal, hogy a hangyák nem pusztán az életkortól függően váltanak feladatot, hanem közvetlenebb módon becsülik föl a saját várható életkilátásaikat.

Ráadásul a szén-dioxiddal kezelt hangyák gyűjtögetést kezdő életkora attól is függött, mennyire súlyosan károsodtak. A különösen rövid ideig élő hangyák kezdték a leghamarabb a gyűjtögető munkát.

A sérült kültakarójú hangyáknál nem volt megfigyelhető ez a dózisfüggő reakció, valószínűleg azért, mert a fertőzés miatt bekövetkező korai halál időpontját nehezebb felmérni, mint a szén-dioxid-mérgezés következményeit.