Míg egyesek méretükkel, mások cukiságukkal vívják ki elismerésünket, akadnak szép számmal olyan állatok is, amelyekkel nem volt túl kegyes a természet. Jöjjenek hát azok, akik utolsó helyen álltak a sorban, amikor a szépséget osztogatták.

Ezzel a fickóval tényleg keményen elbánt a természet – nem véletlenül fagyott az arcára a mosoly. Bár halnak „készült”, sokkal inkább hasonlít egy komikus rajzfilmfigurához. Talán ezt kompenzálandó száműzték őt jó messzire, az ausztrál partok közelébe, a Csendes-óceán mélyére, ahol nem sok az esélye, hogy bárki összetalálkozzon vele.

Ebben a furcsa, zselészerű élőlényben szinte alig található izom, ezért iszonyú lassan mozog, szinte csak folyik, mint egy medúza. Sűrűsége kisebb, mint a vízé, így izmok nélkül is könnyedén lebeg, zselészerűsége pedig azt is lehetővé teszi, hogy az óceán azon részén élhessen, ahol a nyomás többszöröse a víz felszínen tapasztaltnak. Nem tipikus ragadozó fenevad: ha éppen elé kerül valami, azt bekapja, és ezzel le is tudta a táplálkozás kérdését.

Ez a kedves nevű, ám annál furább, aprócska emlős Kanada déli partvidékén és az Egyesült Államok északkeleti részén él. Neve igencsak beszédes – meghökkentő, csillagra emlékeztető orráról kapta, amelyet a jobb és a bal oldalon 11-11 darab rózsaszín tapogató vesz körül. Mivel a bizarr kis szerzet tulajdonképpen vak, ezeket az elképesztően érzékeny csápokat használja információgyűjtésre, így például a táplálék felkutatására is, sőt még az elektromosságot is érzékeli velük.

Egy kifejlett példány sem nagyobb 15-20 cm-nél, alig nyom 50 g-ot, és 44 (!) foga van.
Kedveli a nedves, vizenyős területeket, és apró gerinctelen rovarokkal, férgekkel, puhatestűekkel táplálkozik. Talán meglepő, de igen jó úszó hírében áll, így a patakok és tavak alján is talál táplálékot magának. Akárcsak a többi vakond, a csillagorrú is ás sekély föld alatti alagutakat, melyek gyakorta víz alatti kijáratban végződnek. Nappal és éjszaka is aktív, sőt még télen is alagutat épít a hóban, és képes úszni a befagyott folyók jege alatt. Igazi kis túlélő.

Ha ebben az összeállításban nem is ő viszi el a pálmát, azért szegény pára joggal pályázhat a világ legrondább kutyája címre. Sam például három éven keresztül bitorolta a Világ Legcsúnyább Kutyája címet: nemcsak hogy teljesen csupasz volt, de a fogai is inkább egy vámpíréhoz hasonlítottak.

Az ijesztő külső azonban vidám, barátságos ebet takar – az agressziónak a nyomát sem mutatja. Az apró termetű jószág (mindössze 4-5 kg-ot nyom) fejét, mancsait és farkincáját selymes, pihe-puha szőrszálak borítják, de ezeken túl mindene meztelen. Bőre határozottan kellemes, lágy tapintású, és szinte minden színváltozatban tenyésztik, sőt akad hosszú szőrű változata is.
Mint neve is elárulja, Kínából származik: a buddhista szerzetesek ősidők óta tenyésztették, mert viselkedésükből jósoltak. Riasztó külseje ellenére igazi társ.

Valószínűleg egyikünk sem találkozna szívesen ezzel a hátborzongató külsejű teremtménnyel, pedig az ördöghal megtalálható minden európai tengerben. Különösen gyakori a Földközi-tengerben és az Atlanti-óceánban, igaz, találkoztak már vele Észak-Amerika nyugati partjainál is.
A horgászhalfélék (Lophiidae) családjába sorolt ördöghalat békahalnak is szokták hívni, sőt „csupaszájként” is emlegetik. Visszataszító külsejét valóban óriási, hegyes fogakkal felfegyverzett szájának „köszönheti”. A legtöbb példány egy méternél rövidebb, ritka, hogy elérik a két métert.

 
Jellemét tekintve sem hazudtolja meg magát: ravasz, falánk, mohó ragadozó. Befurakodik a fenékiszapba, és lesből támad. Hátúszóinak mozgatásával csalja tőrbe áldozatát, nem kímél semmit, nem számít sem méret, sem faj. Nem finnyás fajta, hatalmas szája folyamatos készültségben várja a következő zsákmányt. Persze nincs nehéz dolga, hiszen tökéletesen belesimul környezetébe. Teste olyannyira hasonlít a kövecses tengerfenékhez, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni, ráadásul pont olyan rojtok lógnak róla, mint a vízben élő növények, hínárok. Telhetetlenségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy nem ritka, hogy sirályokat is találnak a kifogott egyedek gyomrában.
Persze mindenkit utolér a végzete: fehér húsát levesként vagy grillezve is szívesen fogyasztják – ám hogy ne menjen el az étvágy, szigorúan csak a feje nélkül feltálalva. 
 

Ha eddig békés, barátságos állatként gondoltál a teknősre, felejtsd el! A Dél-Amerika édesvizeiben honos matamata teknősnek már a neve is rémisztő: spanyolul azt jelenti: Ölj! Ölj! Elképesztő, fakéregre emlékeztető külsejével rettenti el esetleges támadóit. Teste és feje is lapos, orra szokatlanul hosszú, ennek segítségével lélegzik víz alatt. Profi vadász, mozdulatlanul vár a megfelelő pillanatra, míg lecsaphat gyanútlan áldozatára.

Némileg kilóg a sorból ez a koboldszerű kis lény, hiszen nem könnyű eldönteni, hogy iszonyatosan csúf, vagy inkább csak vicces. Mi csak véznaujjú makiként ismerjük, madagaszkári nyelven viszont aye-aye a neve. A kizárólag Madagaszkáron élő macska nagyságú maki a karmosmakifélék családjának egyetlen fennmaradt reprezentánsa. Életterének folyamatos pusztításával majdnem sikerült őket is a kihalás szélére sodornunk, csupán egy babonának köszönhetik, hogy ma is akadnak élő képviselőik. A bennszülöttek ugyanis úgy gondolták, hogy aki kioltja egy aye-aye életét, az egy éven belül követi őt a halálba.

Külleme egészen halványan emlékeztet egy macskáéra, de hosszúkás orra, távol ülő sárga szemei és lapátfülei komikus megjelenést kölcsönöznek neki, hogy a hosszú, vékony ujjakról ne is beszéljünk. Persze megvan ezeknek a hosszú ujjacskáknak a szerepe: ezekkel kopogtatja végig a korhadó fák törzsét egy kis elemózsia után kutatva. Ha rovarra bukkan, vésőszerű fogaival szakítja fel a kérget, és hosszú ujjával kotorja ki alóla a vacsorát. A rovarlárvákon kívül egyébként szívesen lakmározik bambuszból és mangóból is.
Az aye-aye igazi kis éjszakai ördögfióka – nappal 10-15 méter magasban, pálmalevelekből épített fészkében alszik. Magányos erdőlakók ők, kizárólag csak a szaporodási időszakban látni őket párban.
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján